Hírek
2019. Január 29. 14:07, kedd |
Helyi
Forrás: Elek András
Huszonötödik tanévébe lépett a Szőnyi
Lámpások és hálaadó énekek jelzik szerdán az iskola ünnepét
„Mert akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján, azok is örülni fognak...”
(Zakariás 4:10)
Negyedszázados fennállását ünnepeli a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola. Január 30-án, szerdán 17 órai kezdettel zsoltáros, lampionos emlékmenet indul a Deák Ferenc utcai iskolaépülettől a Református Ótemplomhoz, ahol közösen adnak hálát az iskola fenntartói, tanárai, diákjai és szüleik a megélt huszonöt tanévért.

Hódmezővásárhelyen több évszázados múltra tekint vissza a református oktatás, melyben egy hatalmas törést okozott a kommunista diktatúra iskolaállamosítása és az egyházi nevelés teljes eltörlése városunkban az államszocializmus évtizedei alatt. A rendszerváltoztatást követően került előtérbe az a gondolat, hogy Vásárhelyen is újra fel kell éleszteni a református edukációt.
A Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolát 1994. április 20-án alapította a Hódmezővásárhelyi 12 Jogutód Református Egyházközség, mely ma is a város egyetlen alapfokú református tanintézménye. Az első tanév a Deák Ferenc utcai– két másik közoktatási intézménnyel közös – épületben indult, 23 fővel. Az iskolában, melynek fenntartója a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség, jelenleg 307 gyermek jár nyolc évfolyamon, 13 osztályban.
Az iskola az elmúlt negyedszázadban több épületben is megfordult: a Zrínyi utcai egyházi hivatal könyvtárában, a Kálvin téri Karancsi Parókián, 2000. szeptember óta az eredetileg is református iskolaként funkcionáló Deák Ferenc utca 4-6. szám alatt, mely az elmúlt 15 évben udvari szárnnyal, tetőtér-beépítéssel bővült és teljes megújuláson esett keresztül. A folyamatos fejlesztések, az iskola szellemisége és oktatási eredményeinek – egy tavalyi rangsor alapján az ország 118. helyen álló általános iskolája ‑ következtében folyamatosan nő a gyermeklétszám, és az intézmény ismét kinőtte a rendelkezésére álló teret.
A Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola fennállásának 25. évfordulójára emlékező ünnepi rendezvény 2019. január 30-án, szerdán 17 órakor veszik kezdetét. A tanintézménytől lampionos emlékmenet indul, a vonulók hálaadó zsoltárokat énekelve haladnak végig a Deák Ferenc utcán, majd a Dr. Rapcsák András úton keresztül a Kossuth térre, a Református Ótemplomhoz érkeznek.
A főtéri istenházában Nagytiszteletű Bán Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese tart áhítatot, majd a Rákóczi Kocsmája Zenei Műhely muzsikál az egybegyűltek örömére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 20. 10:04, szombat | Sport
Premier League - Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
2025. December 20. 10:02, szombat | Életmód
Országos RedSaturday véradó napokat tart az OVSZ
Országos RedSaturday véradó napot tart az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) december 27-én és 2026. január 3-án, hogy az ünnepi, négynapos hosszú hétvégén se alakuljon ki vérhiány
2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
