Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2020. Február 19. 10:44, szerda | Helyi
Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága

Húsz évet is kaphatnak a műtrágyás áfacsalók

Húsz évet is kaphatnak a műtrágyás áfacsalók

Külföldről beszerzett műtrágyával ügyeskedett az a bűnbanda, aminek 16 tagjával szemben vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A költségvetésnek több mint egymilliárdos kárt okozó szervezet elleni nyomozás nemrég zárult.

A gyanú szerint az elkövetői kör külföldről vásárolt lengyel, litván és holland eredetű műtrágyát. A beszerzett árut magyarországi székhelyű fiktív vásárlókon – erre a célra létrehozott bukó cégeken – keresztül értékesítették a tényleges belföldi beszerzőknek, akik így fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.



A bűnbanda szervezettségét mutatja, hogy az irányítók saját könyvelőt, valamint több összekötőt is alkalmaztak, akik a szervezeti szintek között tartották a kapcsolatot, és gondoskodtak a CMR-számok és az EKÁER-okmányok kicseréléséről, az árumozgás „átpapírozásáról”. Ezzel igyekeztek követhetetlenné tenni az áru tényleges útját.



A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói kétnapos akcióban, országszerte több mint hatvan helyszínen egyszerre csaptak le. A kutatásokon sokmillió forint készpénz mellett 44 bankszámlát – köztük külföldieket is –, ékszereket, tizenhárom ingatlant, öt gépjárművet, valamint üzletrészeket foglaltak le és vettek zár alá. A bűnözők vagyonának biztosításával a költségvetésnek okozott teljes kár, mintegy 1,3 milliárd forint megtérült.

A nyomozást bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanújával a NAV a napokban továbbítja a Fővárosi Főügyészségre. A szervezet irányítói akár húsz évet is kaphatnak.

video: https://www.facebook.com/NAVprofil/

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat