Hírek
2019. Július 29. 11:19, hétfő |
Helyi
Forrás: Elek András
Hol sírjaik domborulnak
A temetőkben (is) tisztelegtek a román tömegkivégzés vásárhelyi áldozatai előtt
Félelem és a gyász terhe ült száz évvel ezelőtt Hódmezővásárhely lakóira, hisz 1919. július 25-én a várost megszálló román csapatok különös kegyetlenséggel gyilkoltak le ötvenhat ártatlan, többségében vásárhelyi polgárt. A tömegkivégzést megelőző napokban a bolsevik és román alakulatok összetűzései során 16-an vesztették életüket a város környéki tanyák lakói közül. A Történelmi Vitézi Rend tagjai a centenáriumi emlékezéséket követően felkeresték az áldozatoknak a város temetőiben még fellelhető sírjait, hogy néma főhajtással róják le tiszteletüket.

A Történelmi Vitézi Rend hódmezővásárhelyi csoportja néhány évvel ezelőtt kutatta fel és hozta rendbe – a két világégés katonai parcellái és honvédsírjai mellett – az 1919. évi vérengzés áldozatainak nyughelyeit. A száz évvel ezelőtt, július végén a Kutasi út menti Nagy Dezső-féle tanyánál legéppuskázott vásárhelyieket a megszálló románok sebtében megásott gödörben földelték el, exhumálásukra a tömeggyilkosság után bő egy héttel került sor. Ezt követően temethették el a családtagok a város temetőiben az áldozatokat.

A jelenlegi kutatások és korabeli nyilvántartások alapján a kivégzettek zöme a Kincses temetőben nyugszik, de található és fellelhető egy-egy sír a Dilinka, az Arany és az izraelita sírkertben is. Ez utóbbiban különösen érdekes a 24 évesen legyilkolt Strasser Gábor sírfelirata, ugyanis fejfáján Áldozata a vörös uralomnak áll. A beazonosítatlan, ismeretlenként eltemetettek a görögkeleti parcellában leltek örök békességre. A tegnapi napon a Történelmi Vitézi Rend hódmezővásárhelyi csoportjának tagjai a református temetőben tisztelegtek egy-egy szál virággal a román vérontás áldozatai előtt, újrakötve a sírkövek nemzetiszín szalagjait.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
