Hírek
2016. Március 17. 16:32, csütörtök |
Helyi
Forrás: Varga Anikó intézményvezető
HÁZHOZ MEGY A ZENEDE
A gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az általános, illetve középiskolás gyermekek túlnyomó része nincs tisztában azzal, hogy milyen zenét hallgat.
A zenehallgatás a személyiségfejlődésének fontos része, és a későbbi zenei identitásának megalapozója. Fontosnak tartom, hogy megismerjék a mai könnyűzene kialakulását, történetét, és hogy bemutassuk a magyar zenei kultúra legjavát, a magyar népzene hatását, annak ötvözését a mai kortárs muzsikával. Szeretnénk ablakot nyitni a zene sokszínű világára, és felhívni a figyelmet a zenetanulás, zenehallgatás fontosságára. Célunk a szakmai szervezetek által is igen fontosnak tartott kulturális értékrendek, zeneművészeti hagyományok bemutatása a jövő generációjának.
Az előadás célja:
Az előadás célja bemutatni a könnyűzene kialakulását, fejlődését az 1910-as évektől napjainkig és annak hatását a mai kortárs klasszikus és populáris zenében egyaránt: különböző népcsoportok zenéjének és a jazz poliritmikus világának ötvözetét; a vokális zene európai hatását és a fúvós hangszerek összefüggését; az ütőhangszerek színes palettáját és a zenében betöltött helyüket. Az előadásban combo formációban szólalnak meg a bemutatott művek. Az interaktív előadást a zenekar egy tagja Bordás József dob-művész, zenetanár vezeti 60 perces előadás keretében. Közreműködnek gitárművész, zongoraművész, dobművész, énekművész, táncművészek. Az első részben játékos ismerkedés történik a hangszerekkel. Előadást hallgathatnak meg a növendékek a hangszerek kialakulásának történetéről, a zenében betöltött szerepéről. A második részben koncertet adnak a művészek, amelyen keresztül zenei stílusokkal ismerkedik meg a publikum úgy, hogy közben az előadó a korra jellemző zenetörténeti sajátosságokat ismerteti illetve a táncosok a kornak megfelelő öltözetben mutatják be a zenéhez kapcsolódó tánclépéseket. Az előadás végén a gyermekeket a színpadra invitáljuk és együtt énekelve betekintést nyújtunk az együtt muzsikálás örömeiből. Az előadás alatt a háttérben projektor kivetítőn az egyes zenei korszakok meghatározó ikonjairól láthatunk képeket. Célunk ezen program segítségével közelebb hozni a felnövekvő generációt a zenekultúra sokszínű világához, és maradandó élményt nyújtani a zenehallgatás és zenetanulás reményében.
A produkció tagjai:
- Előadó, dob: Bordás József
- Ének: Abebe Dániel BEBE
- Gitár: Balogh Roland
- Zongora: Balogh Zoltán
- tánc-művészek: Varga Angéla és Fonyo Sebastian

Témakörök:
A swing korszak:
Az afroamerikai vallási zene a spirituálé, gospel fejlődése.
A blues kialakulása és mondanivalója (zenekari szám)
A swing fejlődése (a ragtime-tól a bee-bopig, a tánczenét?l az improvizatív koncertig) (zenekari szám)
Zenei forradalom:
Az elektronikus hangszerek térhódítása
A rock&roll (Elvis, mint jelenség) (zenekari szám)
A beat zene Európában, a soul zene az USA-ban és ezek kölcsönös hatása The Beatles-Rolling Stones, James Brown, Ray Charles, Stevie Wonder (zenekari szám)
Az angol rock és Jimi Hendrix zenéje a világ körül (kábítószer elleni prevenció) (zenekari szám)
A pop zene két oldala: USA kontra Európa, Cool and the Gang kontra ABBA. (zenekari szám)
Világzene-Népzene hatása a könnyűzenében:
Latin-amerikai ritmusok:
A latin-amerikai ritmusok bemutatása zenei tájegységenként: Kuba, Brazilia, Kolumbia, Jamaika
Stílusjegyek bemutatása: cha-cha-cha, salsa, bossa nova, samba, merengue, reggae (zenekari szám) u
Az afroamerikai és latin-amerikai zenészek hatása az európai és az amerikai pop zenefejlődésére
Az magyar népzene fúziója a mai pop és jazz zenékkel:
A magyar népzene kincsei: tájegységek népzenéjének bemutatása
Folk és a jazz: Kodály Zoltán, Bartók Béla hatása a könny?zenére ( zenekari szám)
Magyar népdalok mai köntösben ( zenekari szám)
Napjaink zenéje:
Vissza a gyökerekhez, mi miből lett:
Az Illés együttes, Szörényi Levente, Presszer Gábor, Demjén Ferenc, Illés együttes munkássága, a rock opera magyarországi megjelenése, a nemzeti értékek zene-kulturális bemutatása.
-István a Király ( zenekari szám)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
