Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2021. Április 16. 10:46, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Hazahozták Olaszországból a zuglói emberrablás egyik gyanúsítottját

Hazahozták Olaszországból a zuglói emberrablás egyik gyanúsítottját

A rendőrség hat embert gyanúsít azzal, hogy tavaly nyáron Zuglóban elraboltak és összevertek egy vállalkozót, akinek szabadon bocsátásáért húszmillió forintot követeltek. Négy férfit már korábban őrizetbe vettek,

a két utolsó gyanúsított egyikét március 19-én fogták el, a másikat Olaszországból hozták most haza - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Az ügyről azt írták, zuglói lakásánál vertek össze egy férfit 2020. július 6-án délelőtt, majd autóba tuszkolták, és egy XVII. kerületi műhelybe vitték, ahol eltörték lábát és több más csontját.

Az emberrablók húszmillió forintot követeltek, de az életveszélyes bántalmazás és fenyegetések ellenére sem kaptak pénzt, így másnap elengedték áldozatukat.

A sérült először azt állította a rendőröknek, hogy motorbalesetet szenvedett, de beszerzett bizonyítékok nem ezt támasztották alá, és végül elmondta, hogy elrabolták.



Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberrablás és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt folytatott nyomozást.

A bűncselekménnyel gyanúsítható 46 éves B. Györgyöt, 33 éves Sz. Zsoltot, 25 éves M. Tamást július 9-én fogták el. A 43 éves M. Brendon ellen elfogatóparancsot adtak ki, de a férfi nem várta meg, hogy a rendőrök kopogtassanak nála, július 14-én inkább feladta magát.

A nyomozás adatai szerint a bűncselekményben még ketten vettek részt, ellenük is körözést adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A 47 éves V. Ákost 2021. március 19-én a IX. kerületben fogták el. A 40 éves B. Zoltánt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével, európai elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok fogták el.

A férfit április 14-én éjszaka hozták Budapestre, a nyomozók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, majd őt is őrizetbe vették - áll a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld

Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte

A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében