Hírek
2018. Április 19. 12:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Harmadával csökkent a balesetek száma a vasúti átjárókban
Az első negyedévben az előző évi huszonhétről tizennyolcra, azaz 33 százalékkal csökkent az ütközések, gázolások száma a vasúti átjárókban.
Idén március végéig egy halálos, egy súlyos és öt könnyű sérüléssel járó baleset történt, mindegyik jól működő sorompóval biztosított átjáróban. 2017-ben a MÁV biztonsági szakemberei – gyakran a rendőrséggel közösen – csaknem kétszázszor tartottak forgalombiztonsági ellenőrzést a sorompóknál; hasonló kampányakciókra idén is lehet számítani.
Tavaly a MÁV és a MÁV-HÉV pályahálózatának vasúti-közúti kereszteződéseiben 99 ütközés és gázolás történt, ebből 16 a HÉV átjáróiban. Ez egész évre vetítve több mint 2016-ban, ám a tavalyi utolsó és az idei első negyedévben jelentősen csökkent a balesetek száma a megelőző évek azonos időszakaihoz viszonyítva. Idén március végéig a MÁV hálózatán huszonötről tizenhatra (33 százalékkal) csökkent a balesetek száma a tavalyi első negyedévhez képest; a HÉV-nél két-két baleset történt 2017. és 2018. első három hónapjában. Az ütközések, gázolások kivétel nélkül a közúton közlekedők gondatlanságából, figyelmetlenségéből következtek be. Vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset több mint hét éve nem történt.
A balesetek számának mérséklődése a vasúti átjárókban végzett ellenőrzéseknek és a baleset-megelőzési kampányoknak is köszönhető. A vasúttársaság kiemelt feladatának tekinti, hogy mindent megtegyen az átjárókban bekövetkező közlekedési balesetek megelőzése, illetve számának csökkentése érdekében. Éppen ezért a sorompós fejlesztések mellett többször a rendőrséggel közösen megtartott akcióval hívja fel a közúton közlekedők figyelmét a KRESZ előírásaira. A Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány (ILCAD) keretében, 2017. június 2-án ötven sorompónál tartott ellenőrzésen kívül tavaly 190 alkalommal, 157 vasúti átjáróban végeztek forgalombiztonsági akciókat – túlnyomórészt a helyi rendőrkapitányságok járőreivel együtt. Az idei ILCAD-napon, június 7-én is számíthatnak ellenőrzésekre a közlekedők a vasúti-közúti kereszteződéseknél.
A gépjárművezetők figyelmének felhívása azért is elengedhetetlen, mert szabályszegő közlekedéssel nemcsak saját magukat sodorhatják veszélybe, hanem a vonatokon utazókat, dolgozókat is. A napokban emelt vádat egy szerb kamionos ellen a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség egy olyan baleset miatt, melyben egy mozdonyvezető súlyos sérüléseket szenvedett. Tavaly július 20-án délután, Szatymaz külterületén a piros jelzés ellenére hajtott be a teherautó a vasúti átjáróba. Amint a mozdonyvezető ezt észlelte, az átjáró előtt 160-170 méterrel azonnal gyorsfékezni kezdett a 100 km/h-ás sebességgel közlekedő mozdonnyal, de a balesetet már nem tudta elkerülni: nekiütközött a kamion pótkocsijának és lesodorta a sínekről. A vonaton tartózkodó mintegy 180 utas közül senki sem sérült meg, a mozdonyvezetőt azonban kórházba kellett szállítani. A mozdony és a pálya megrongálása a vasúttársaságnak 50 millió forintnyi kárt okozott. A sofőrt az ügyészség vasúti közlekedés biztonsága elleni, súlyos testi sértést okozó, gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolja.
A fenti eset is azt mutatja, hogy a vasúti átjárókat valóban csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni. A közúti közlekedés szabályai (KRESZ) szerint az átjáró megközelítésekor, illetve az áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek. Az átjáró előtt meg kell állni, ha bármely irányból vasúti jármű közeledik.
A megelőzés érdekében az is fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok – az előírásokat betartva – körültekintően, figyelmesen közlekedjenek, és a kereszteződéseknél minden esetben győződjenek meg a biztonságos áthaladás feltételeiről. Különösen fontos az óvatos áthaladás a felújított vonalak esetében, mert ezeken nagyobb sebességgel, de csendesebben haladnak a modern vonatok. Életveszélyes lehet, ha valaki a tiltó jelzés ellenére, körbenézés nélkül megy át a síneken, azt gondolva, hogy úgyis meghallja a mozdonyok és a kocsik zaját. A Budapest–Esztergom vasútvonal mentén élőknek is nagyon oda kell figyelniük a vasúti síneknél, mert áprilistól 9-től már halkabb, villamosvontatású FLIRT motorvonatok szállítják az utasokat a zajosabb dízelmotorvonatok helyett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
