Hírek
2014. Július 21. 19:08, hétfő |
Helyi
Forrás: Búz Csaba hadnagy
Harcászati napok a lövészeknek
A 62. Lövészzászlóalj raj ellenőrző - felmérő foglalkozást tartott július közepén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségéhez tartozó gyakorlótéren.
A zászlóalj idei hatodik gyakorlatának a célja az volt, hogy felmérjék a lövész rajok összekovácsoltságát, a rajparancsnokok-, valamint a beosztott állomány gyakorlati felkészültségét. Mindezt a MILES (Multiple Integrated Laser Engagement System) lézeres szimulációs rendszer használata tette még élet - és harcszerűbbé, hiszen az egyéni felszerelésre rögzített rendszer jelezte a harci körülmények között elszenvedett sérüléseket, bekövetkezett veszteségeket.
A Dóc - Sándorfalva térségében található helyőrségi gyakorlótéren végrehajtott kiképzési feladaton a zászlóalj egy kisebb létszámú gyakorlatvezető törzse mellett két lövészszázad vett részt, akik a napi 12 órára tervezett feladatok során egymás felméréséhez biztosították az ellenerőt. Az alegységek rajai a döntnököktől megkapott menetvonal vázlat alapján megtervezték a menetet, illetve annak biztosítását a kiinduló ponttól a végpontig. Az előre meghatározott töréspontokat adott szintidőn belül kellett elérni. A rajok a menet során, a különböző töréspontokon harcászati feladatokat kaphattak, amiket azt megelőzően nem ismertek.
Az ellenőrző - felmérő foglalkozás során a rajoknak a különböző harctevékenységek (védelem, támadás, lesállás) ismeretéről kellett számot adni. Továbbá ezek mellett egyéb alapfeladatokat is meg kellett oldaniuk, úgymint sebesültek ellátását, mentőhelikopterek leszállásának biztosítását. A kezdő és a végpontnál körleteket derítettek fel, megszervezték azok elfoglalását, begyakorolták az azokban előforduló veszélyjelzésekre való tevékenységeket.
Ugyanezen körletekben felmérték a rajparancsnokok parancsnoki tevékenységét, a raj célfelderítési és tűzmegfigyelési feladatát, valamint műszaki és vegyivédelmi ismeretét. A felmérések úgy történtek, hogy az adott felmérési pontokon a döntnökök rövid harcászati helyzetbe állítás után, meghatározták az adott foglalkozási helyen végrehajtandó feladatokat, és irányították az alájátszó állományt. A rajok tevékenységét rögtön a feladatok befejezését követően értékelték.
A mintegy tizenkét kilométer hosszúságú menetet, valamint az eközben kapott harcászati feladatokat a rajok átlagosan tizenkét óra alatt teljesítették. A rajparancsnokok elmondása alapján a hőség, valamint az egész napos fizikai igénybevétel tevékenységüket nagymértékben nehezítette, azonban a felmérést megelőző szakkiképzési és rajösszekovácsolási foglalkozásokon tanultakat a nehezítő körülmények ellenére is eredményesen tudták hasznosítani.
Mádai Gábor őrnagy, a zászlóalj parancsnokhelyettese, a gyakorlat vezetőjeként hozzátette: „Célunk volt a gyakorlat tervezése során az is, hogy a monoton, kiszámítható és gyakran unalmas ellenőrző foglalkozásokat a katonák számára érdekesebbé, életszerűbbé tegyük. Sikerült motiválni az állományt a MILES rendszer használatával is, versenyhelyzetet teremtve ezáltal a századok végrehajtó és alájátszó állománya között.”
Ezen gyakorlat végrehajtásával egy időben a zászlóalj törzsének nagyobb része, egy lövész százada, illetve a zászlóalj törzstámogató százada és logisztikai alegysége a „Szentesi Fokos 2014” komplex harcászati gyakorlaton vett részt.
A zászlóalj következő kiképzési ciklusa, a rajok éles lőgyakorlatait követően a szakasz összekovácsolási foglalkozásai és lőgyakorlatai lesznek, amely része a zászlóalj őszi, „Közös Fellépés 2014” elnevezésű gyakorlatra történő felkészülésének.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
