Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2016. Április 04. 13:06, hétfő | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

GYŐZELEMMEL ZÁRULT AZ ALAPSZAKASZ

GYŐZELEMMEL ZÁRULT AZ ALAPSZAKASZ

Győzelemmel fejezte be a 2015-16-os szezon alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli felnőtt csapata.

A vártnál nehezebb első félidő után győztek a Budafok otthonában, ahol a mérkőzés második felében mindössze 16 pontot engedtek ellenfelüknek. Dr. Elek András fiai a nyugati ötödik Bonyhád ellen kezdhetik majd a középházi rájátszást.

Finoman szólva sem kezdtek jól a vendégek. Az első negyedben alig tudtak betalálni, míg a hazaiak nagyon elkapták a fonalat. Az első kiszünetre a fővárosiak magabiztos vezetést szereztek, 26-21 volt az állás.

A kék-sárgák vesszőfutása a következő periódusban sem ért véget, a Budafok újabb néhány egységet tudott hozzátenni az előnyéhez. Náluk első sorban Drevenka és Fehér villogott, míg a másik oldalon Czibere és Varga Dániel volt eredményesebb társainál. A Vásárhely ennek köszönhetően valamelyest szépíteni tudott, de a félidőre 13 pontos hátrányba került.

Ezután mintha teljesen új meccs kezdődött volna, begyújtotta a rakétákat a Kosársuli. 5 perc játékot követően már csak 2 pontra voltak vendéglátóiktól, sőt a fiatal Varga Zalán középtávolija után már nekik állt a zászló. (38-39) A folytatásban szorosan alakult az állás, a győzelem sorsa teljesen nyitott maradt a zárójátékrész előtt.

47-48-nál indult az utolsó 10 perc. Majd néhány kosárváltás után 50-53-nál mintha beragadt volna az eredményjelző. A Csongrád megyeiek törték meg a gólcsendet, az akkor már 18 pontos Varga Dániel kétszer talált be egymás után. A hét pontos vezetést még további kosarakkal fejelték meg, így a vásárhelyiek győzelemmel búcsúztak az alapszakasztól.

Microsec Budafok - Vásárhelyi Kosársuli SE 54-71 (26-11, 12-14, 9-23, 7-23)
NBI B csoport, XXII. forduló vezette: Menyhárt F. és Sentényi B.
Budapest, BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok, 50 néző.

Kosársuli: Wirth 6, KELEMEN 14/6, Pavlovic 2, Vas 8/6, VARGA D. 20,
csere: Mócsai -, CZIBERE 10, Kis Molnár -, VARGA Z. 11, Nagy -.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Dr. Elek András: „Egy borzalmas első félidő után sikerült felrázni a játékosaimat. Jót tett a mérkőzés alakulásának, hogy megváltozott a hozzáállásunk, de a zóna védekezés is bejött. Végül hoztuk a kötelezőt."

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű