Hírek
2020. Augusztus 26. 14:47, szerda |
Helyi
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Gyermekvasutasokat avattak szerdán a 70 éves hűvösvölgyi végállomáson
Ma tartották a budapesti Gyermekvasúton a 2019/2020. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét.
A budai hegyekben kanyargó kisvasút egyben kerek évfordulót is ünnepel, a ma is üzemelő teljes vonalat 1950. augusztus 19-én adták át.
Szerdán 140 ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat a hűvösvölgyi végállomáson. A tanév alatt ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, ahol a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. A tavaszi tanfolyam egy része online képzés keretében zajlott. Az ifjú vasutasokat Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, valamint Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntötte. Mindketten kiemelték, hogy a vasúttársaság, illetve a közlekedési ágazat jövőbeli szakember-utánpótlása számára az egyik legjobb alapot a Gyermekvasút nyújtja.

A Széchenyihegyről induló kisvasút első 3,2 kilométeres szakaszát 1948. július 31-én adták át, majd a hűvösvölgyi végállomásig vezető teljes vonalon 1950. augusztus 19-én indult meg a forgalom. A budapesti Gyermekvasút közel 12 kilométeres hosszával 2015-ben bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mint a világon a leghosszabb olyan vasútvonal, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot 10-14 éves korú gyermekek látják el. A Budai-hegység közkedvelt kirándulóhelyeit összekötő kisvasúton egész évben járnak a vonatok, jelenleg mintegy ötszázötven gyerek váltja egymást a szolgálatban.

Az idén 70 éves hűvösvölgyi végállomás méltó ajándékot kapott: teljesen megszépülve fogadhatja a kisvasutazás romantikájára vágyó utasokat. A Gyermekvasút indulóállomásához vezető sétautakat, parkos területeket rendezték. Az állomásépület teljes homlokzata új színt kapott, a tetőt és az aluljárókat szigetelték. Megújultak az utasforgalmi területek: peronok, mellékhelyiségek és a váróterem, egy pelenkázó-helyiséget is kialakítottak. Az állomás minden részén modern, LED-es világítást telepítettek. Új utasirányító táblák és információs kijelző segíti a tájékozódást. A gyermekvasutasok szolgálati helye, a forgalmi iroda is megújult. A vasúttársaság saját forrásból 100 millió forintot biztosított a munkálatokra, de a MÁV-nak más téren is szívügye a Gyermekvasút: évek óta sok pénzt áldoz a kisvasúti járműpark felújítására, ezt példázza az állomáson álló nosztalgia motorkocsi, vagy az induló személyvonat szerelvényének mozdonya, kocsijai.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
