Hírek
2021. Augusztus 30. 19:47, hétfő |
Helyi
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Gyermekvasutasokat avattak pénteken
Pénteken tartották a budapesti Gyermekvasúton a 2020/2021. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét.
A budai hegyekben kanyargó kisvasút idén 73 éve szállítja a kirándulókat, a szolgálatot 10-14 éves kisvasutasok látják el.
Pénteken 160 ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat a hűvösvölgyi végállomáson. A tanév alatt ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, ahol a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. A tanfolyamok egy része a gyermekek biztonsága és egészsége érdekében online képzés keretében zajlott. Az ifjú vasutasokat Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára is köszöntötte.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédében elmondta, hogy folytatódik a vonalon az állomások felújítása: tavaly a hűvösvölgyi végállomás szépülhetett meg, idén tavasszal pedig elkezdődött Csillebérc állomás épületének és biztosító-berendezésének felújítása. A most felavatott gyerekek számára is nagy meglepetés, hogy az 1962-ben épült hűvösvölgyi gyermekvasutas tábor elöregedett faházainak helyére jövő nyárig új kétszintes szállásépületet emelnek, megújulnak a közösségi terek és a környezet is – ezzel szolgálva a gyermekvasutasok hagyományos nyári táborozását. A munkálatok ősszel kezdődhetnek el, az új tábor építését a vasúttársaság saját forrásból valósítja meg.
A Széchenyihegyről induló kisvasút első 3,2 kilométeres szakaszát 1948. július 31-én adták át, majd a hűvösvölgyi végállomásig vezető teljes vonalon 1950. augusztus 19-én indult meg a forgalom. A budapesti Gyermekvasút közel 12 kilométeres hosszával 2015-ben bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mint a világon a leghosszabb olyan vasútvonal, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot 10-14 éves korú gyermekek látják el. A Budai-hegység közkedvelt kirándulóhelyeit összekötő kisvasúton egész évben járnak a vonatok, jelenleg mintegy hatszáz gyerek váltja egymást a szolgálatban.
A kisvonatok munkanapokon óránként, hétvégén 40-50 percenként indulnak. A menetrendben előre meghirdetett napokon nosztalgiajáratok is forgalomba állnak: ősszel C50-es dízelmozdonnyal és a nosztalgia motorkocsival is találkozhatnak az utasok.
A következő gyermekvasutas tanfolyam október 2-án indul, szeptember elejétől lehet jelentkezni a Gyermekvasút honlapján történő regisztrációval.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
