Hírek
2014. December 15. 10:18, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök
FOLYTATÓDOTT A FANTASZTIKUS KOSÁRSULI SOROZAT
A harmadik helyezett Tiszaújváros otthonában sem szakadt meg a Vásárhelyi Kosársuli győzelmi sorozata.
A kék-sárgák nyolc mérkőzés után veretlenül állnak a tabella élén az NBI B csoportban. Dr. Elek András tanítványai nem pihenhetnek sokat, vasárnap este 18 órakor Hepp Kupa negyeddöntőn fogadják a Bonyhádot a Hódtói Sportcsarnokban.
A Kosársuli kezdett jobban, 6 perc után 6-13 volt az állás, Genal, Varga és Vejinovics villogott ekkor. Úgy tűnt a hazaiak idegesek voltak, rengeteg faulttal védekeztek, és miután Rostás Imre is beköszönt tovább nőtt a hátrányuk. Ezért a korábbi válogatott, rutinos Sitku Ernőt küldte pályára Brunyánszky István edző. A januárban 43. életévét betöltő kosaras segítségével, valamint Magyar hármasával egy pontra jöttek fel.
Genal kosarával indult a következő 10 perc. (16-19) Percekig fej-fej mellett haladtak a gárdák, így a pálya szélére hívta fiait dr. Elek András. Ennek ellenére Varga Ádám büntetőivel átvette a vezetést a Tiszaújváros. Kihagyott dobások és eladott labdák jöttek mindkét oldalon. Benőcsnek, Magyarnak és Kóthaynak jött ki jobban a lépés, egérutat nyerve ezzel a nagyszünetre, csak Genal tartotta velük a lépést, aki 14 pontot termelt a félidőre.
Mócsaiék nem találták az ellenszert a hazaiak játékára, így gyorsan 9-re duzzadt a differencia a harmadik periódus elején. 5 perc után viszont megmozdult valami: Vas és Gruda rázta fel társait, sőt Rostás, Nyilas és Vejinovics góljai után fordult a kocka, így a tiszaújvárosiaknak jött jobban a pihenő, ami előtt 52-55 állt az eredményjelzőn.
Izgalmasnak ígérkezett az összecsapás vége, nem bírtak egymással a csapatok. Érződött a feszültség, sok dobókísérletet hibázott mindkét együttes. Pöstényi törte meg a gólcsendet, ezt Vejinovics ziccere és triplája követte a zárójátékrész derekán, amire Mócsai egy duplát tett hozzá.(57-63) A rangadó végére még magabiztosabbá vált az előny. A második félidőben fantasztikusan teljesítő, mindössze 21 pontot kapó, ráadásul közel kétszer annyit szerző Vásárhelyi Kosársuli nyolc forduló után a bajnokság első helyéről várja a vasárnap esti Bonyhád elleni Hepp Kupa negyeddöntőt, ami 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Vásárhelyi Kosársuli SE 60-75 (16-17, 23-17, 13-21, 8-20)
NBI B csoportos bajnokság, Tiszaújvárosi Sportcentrum, 300 néző.
Vezette: Gaál I., Bátovszky Zs. és Lengyel Á.
Kosársuli: VEJINOVICS 12/6, Rostás I. 5, Vas 7, GENAL 14/3, Varga 9.
Csere: Nyilas 6, Czibere 2, GRUDA 9, Kelemen 4, Rostás G. -. MÓCSAI 7.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor
Dr. Elek András: „Büszke vagyok a csapatra. Jól felkészültünk a Tiszaújvárosból, és végül bedaráltuk őket. A győzelemből mindenki egyenlően vette ki a részét.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
