Hírek
2017. Október 10. 10:40, kedd |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Fölényes győzelem a Hepp-kupában
Nagy arányú, 51 pontos sikerrel lépett tovább a Hepp Ferenc Emlékkupában az NBII-es Békéscsaba elleni, idegenbeli győzelmét követően a Vásárhelyi Kosársuli.
Utasi Gábor mester fiai végig kezükben tartották a mérkőzést, ami jó önbizalomszerzési lehetőség volt a Bonyhád elleni hétvégi bajnoki előtt. A Tolna megyeiek elleni NBI B-s találkozót október 14-én szombaton 18:30-kor rendezik a Hódtói Sportcsarnokban.
Szokatlan kezdő ötössel indította a meccset a Kosársuli. Utasi Gábor edző ugyanis úgy gondolta, hogy a találkozó remek alkalom lehet arra, hogy több féle védekezési és támadási variációt is kipróbáljon csapatával. Ezek között volt, ami bevált és volt, ami nem… Ennek ellenére az első periódusban a hazai Czifrák két triplája után (melyek közül az egyik egy klasszikus palánkos volt) 9 percig nem kaptak kosarat a vásárhelyiek, így már az első játékrészben tetemes, 19 pontos előnyt tudhatott zsebében a vendégalakulat.

Vas Péterék végig kezükben tartották a találkozó irányítását, így azok is több lehetőséghez jutottak, akik a bajnokikon kevesebbet játszottak eddig. A csabaiak a kezdeti megilletődöttség után magukra találtak, a második negyedben többnyire távolról voltak eredményesek. A mérkőzésen azonban nem született meglepetés, mivel a Hódmezővásárhely egy ragyogó hajrával fölényes, 51 pontos győzelmet aratott a végig jó hangulatú, sportszerű összecsapáson.
Jó hír, hogy a vásárhelyi nézőknek már nem kell sokáig újabb kosárlabda mérkőzésre várniuk, mivel a Kosársuli 2017 október 14-én szombaton 18:30-tól ismét a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára. Akkor az utóbbi években is remekül szereplő, és mumusnak számító, a békéscsabaiaknál jóval nagyobb játékerőt képviselő Bonyhádot fogadják hazai pályán. A derbit továbbra is ingyenesen tekinthetik meg a szurkolók.
Békéscsabai KK - Vásárhelyi Kosársuli 50-101 (6-25 18-27 14-19 12-30)
Hepp Ferenc Emlékkupa mérkőzés, Békés Csaba, 20 néző.
Játékvezető: Borgula és Kátay
Kosársuli: Pavlovic 9, Vas 9/9, Gajic 8/3, Molnár 12/3, Rostás 6
csere: Szabó P 10/3, Varga Z 9/3, Béres 14/6, Kelemen 10/6, Szarka 10, Bálint 4
edző: Utasi Gábor
Utasi Gábor: „Gratulálok a csapatnak a továbbjutáshoz!”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
