Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2021. Július 05. 11:45, hétfő | Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Félidejéhez ért a Nyugati karbantartása

Félidejéhez ért a Nyugati karbantartása

A 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása,

valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlanná vált a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett.

A pályaudvar június 19-től július 17-ig tartó egyhónapos átfogó karbantartása félidejéhez ért. Minden munka: a váltócserék, a vágányátépítések, a peronok javítása, a vágánymunkálatok, a felsővezetéki rendszer cseréje és a térvilágtás kiépítése a tervezett ütemnek megfelelően halad.

Az elmúlt két hétben a tervezett 14 váltócseréből 11 már elkészült. Az aszfaltozás a 7-8. és a 9-10. vágányok között folyik, a csarnokban pedig most kezdődik. A pályát érintő munkálatok, a talpfacserék, síncserék, vágányszabályozások is az ütemterv szerint haladnak. A felsővezetéki rendszer szerelését éjszakai munkavégzés mellett végzik a szakemberek. A biztosítóberendezési munkák, a felújítandó jelzőhíd bontása, elszállítása, valamint a telepítendő új jelzőhíd alapozása megtörtént. A 11-12. vágányok közötti külső perontető felújításának részeként, a héjalás cseréje mellett megtörténik a teljes acél tartószerkezet korrózióvédelme, a tartóoszlopok lábazatánál szükséges szerkezeti megerősítéssel együtt.

Az utastájékoztatás megújulásához szükséges nagy LED fal és a vágányvégi táblák, illetve a hangos utastájékoztatás rendszerének kiépítése is folyamatban van. A felújítási munkákkal párhuzamosan folyik az úgynevezett hidegváró előtti térkőburkolat cseréje.

A mintegy 18 millió utast fogadó pályaudvar infrastrukturális megújítása kiemelt cél a vasúttársaság fejlesztési terveiben. A tanévkezdésre várható újranyitáskor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés várja az utasokat.

A lezárás ideje alatt a Nyugatiba nem érkeznek és onnan nem indulnak vonatok. Érdemes előre megtervezni az utazásokat a közlekedési társaságok menetrendi keresői segítségével, a www.mav.hu/nyugati oldalon tájékozódhatnak az utasok a változásokról.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.