Hírek
2018. Június 25. 15:46, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Fegyveres harctól a tűzugrásig
Színes időutazás Vásárhelyen az év legrövidebb éjszakáján
Szombaton este hattól éjfélig hat helyszínen várták a Múzeumok Éjszakája hódmezővásárhelyi programsorozatának látogatóit. A bemutatókat, előadásokat és tárlatvezetéseket felkeresők szép számban vettek részt az eseményen, akik közül sokan – leginkább az est programjain részt vevő családok – vállalták a kihívást, hogy részt vegyenek az időkapszula-gyűjtő játékban is, míg a legbátrabbak az éjfél körül megrendezett tűzugráson a lángok fölé szökkentek.
A Tornyai János Múzeum előtt mécsest készítethettek az érdeklődők, megszemlélhették a népi gyógyászatban egykor alkalmazott piócákat, illetve gyújthattak lángot csiholással és megfejthették a csalikancsó titkát is. Az Iloncsuk Szabadcsapat bemutatója a Hód-tavi csatában használt harci eszközöket és azok alkalmazását tárta a látogatók elé, akik a múzeumban a régészek munkáját is kipróbálhatták a szimulált ásatás homokjában megtalálva a régi korok tárgyait.
A szerb ortodox templom ikonosztázát is sokan megcsodálták, ahol a vásárhelyi ikonfestő, Jószai Sándor is bemutatta alkotásait, míg a Szentháromság plébániatemplomban a szakrális és zenei programok mellett a látogatók megcsodálhatták a bibliagyűjtő Galambos Lajos kétezer darabos kollekciójának legféltetteb darabjait.
Az Emlékpont épületének különleges elemeire Cserjés Katalin irodalomtörténész irányította az éjszakai látogatók figyelmét, míg az állandó és az időszaki kiállításokat a közgyűjtemény történészei, Zeman Ferenc és Nagy Gyöngyi vezetésével ismerhette meg a közönség.
A szombat esti programsorozat az Árpád utcán, a népművészeti tájházban ért véget. Itt válthatták ajándékra a helyesen kitöltött feladatlapjukat a Múzeumok Éjszakája alkalmából meghirdetett játék résztvevői, akik a jövőnek szóló üzeneteiket időkapszulában helyezték el, amelyet a tájház udvarán ástak el a jövő számára. A programsorozat legvégén a Szent Iván-éjhez kapcsolódó népszokást, a tűzugást elevenítették fel, s a tájház mellett gyújtott tűz felett kicsik és nagyok annak reményében szökkentek át, hogy az ugrás közben megfogalmazott kívánságuk valósággá válik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
