Hírek
2016. Október 21. 12:02, péntek |
Helyi
Forrás: Török Anita sajtóreferens
Fáklyás emlékmenet ’56 hőseinek tiszteletére

Fáklyás emlékmenettel tisztelegnek az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt 2016. október 22-én, szombaton Hódmezővásárhelyen.
Az emlékezők fáklyákkal vonulnak a 60 évvel ezelőtti események kulcsfontosságú helyszínétől, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumtól az 1956-os örökmécseshez, majd a Kossuth térre.
Hódmezővásárhely azon kevés települések egyike, ahol a forradalmi megmozdulások már október 23-a előtt megindultak. A 60 évvel ezelőtt kitört forradalom egyik közvetlen előzménye a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének (MEFESZ) megalakulása volt a szegedi egyetem bölcsészkarán 1956. október 16-án. Ezen az eseményen vásárhelyi középiskolások is részt vettek ‑ egyikük Csoma Lajos a hétvégi ünnepségen mond beszédet. Elhatározták, hogy iskolájukban, a Bethlen Gábor Gimnáziumban diákszervezetet hoznak létre. Ennek jegyében tartotta meg 1956. október 19-én ülését - mintegy 300 diák részvételével és Gyáni Imre gimnáziumigazgató elnökletével - a Bethlen Gimnáziumban a diákparlament. A diákok követelései között olyan politikai igények is megjelentek - 4 nappal a forradalom fővárosi kirobbanása előtt -, mint a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, vagy hazánk kilépése a szovjet vezetésű katonai blokkból, a Varsói Szerződésből. Ezért a hódmezővásárhelyi Bethlen Gimnázium épületének kulcsfontosságú szerepe van a vásárhelyi ötvenhatos események fölidézésekor.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának ünnepsége Hódmezővásárhelyen október 22-én, szombaton 17 óra 15 perckor zászlófelvonással kezdődik a Kossuth téren, a megemlékezés 17 óra 30 perckor a Bethlen Gábor Református Gimnázium udvarán folytatódik, ahol prof. Dr. Gyulai József, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Bethlen Gábor Református Gimnázium egykori tanára és Dr. Csoma Lajos, a Bethlen Gábor Református Gimnázium egykori diákja, a MEFESZ-gyűlések hódmezővásárhelyi résztvevője mond beszédet. Felszólal Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára, illetve Nagy Benjámin, a Bethlen Gábor Református Gimnázium jelenlegi diákja. Ezt követően fáklyás emlékmenet indul a Nagy Imre sétányra. Az emlékezők 1956-os örökmécsesnél 18 óra 30 perckor helyezhetik el a tisztelet virágait, majd a fáklyás menet az Andrássy úton a Kossuth térre megy, ahol 19 órától hódmezővásárhelyi fiatalok adnak elő műsort.
Október 23-án, vasárnap 10 órától Összefogás a szabadságért - 1956: Magyarországon és Hódmezővásárhelyen címmel kiállítás nyílik a hódmezővásárhelyi Emlékpontban, ahol köszöntőt mond: Dr. Miklós Péter intézményvezető. A kiállítást megnyitja: Dr. Grezsa István kormánybiztos, önkormányzati képviselő. 11 órától Összefogás a szabadságért címmel a hódmezővásárhelyi ötvenhatosok emlékezéseiből összeállított interjúkötet mutatják be szintén az Emlékpontban. 18 órától a Benedekfi-fivérek ünnepi hangversenyével zárul a program a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, ahol felcsendül Bartók Béla első rapszódiája, Chopin Forradalmi Etüdje, és a testvérpár saját szerzeményén kívül hallhatnak még válogatást Brahmstól és Hubaytól is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.