Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2018. Június 11. 11:48, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Évszázadnyi vásárhelyi művészeti eszencia

Évszázadnyi vásárhelyi művészeti eszencia

Az egykor kizsűrizett Tornyai-képek ma korszerű alkotások

Egy hete nyílt meg a Tornyai János Múzeumban a Vásárhelyi művészélet 1900-1990 című kiállítás, amelyet szombaton kurátori tárlatvezetéssel ismerhettek meg az érdeklődők, közöttük az Art.PagonyMűvészettörténeti Önképzőkör tagjai. A kiállítás anyaga februártól áprilisig Budapesten, a Várkert Bazár kiállítótermeiben volt látható, s a vásárhelyi tárlatot felkereső közönség július végéig találkozhat a 20. századi vásárhelyi festészet és szobrászat ikonikus műveivel.

Nagy Imre művészettörténész, a közel százötven műtárgyat felvonultató kiállítás egyik kurátora elmondta: a kiállítás az első, jelentős, Hódmezővásárhelyen készült képpel, Iványi Grünwald Béla: Isten kardja című képének első változatával indul, amelyet – mint azt fotográfia is dokumentálja - a művész a Plohn-műteremben festett, majd Rudnay Gyula, Endre Béla, Tornyai János alkotásai mutatják be a vásárhelyi festészet nagy korszakát.

A múzeum emeleti termeiben kapott helyett a kortárs egység, az 1945 utáni alkotók művei, köztük a Vásárhelyi Őszi Tárlatok előtti érából Frank Frigyes munkái, amelyet az Őszi Tárlatok „főmezőnye” követ. A kurátor hangsúlyozta: a bemutatott időszak és a rendelkezésre álló terek korlátai miatt nem törekedhettek teljességre a válogatás során, vállalt céljuk az volt, hogy mind a fővárosi, mind most, a vásárhelyi közönségnek a Tornyaival a városban elindult művészélet gazdagságát és sokszínűségét megmutassák.

Tornyai János kisméretű tájképeiről szólva Nagy Imre kifejtette: amikor a művész ezen képeit egy-egy kiállításra beadta, a művésztársak rendre kizsűrizték, annyira újszerű és más volt, mint az addigi alkotásai, hogy nem látták azok értékét. A szivardoboz fedőkre, alapozás nélkül felhordott festéknyalábokkal készült képek, amelyek az Alföld arcait mutatják meg, ma is korszerű alkotásoknak tekinthetők.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű