Hírek
2017. December 19. 15:31, kedd |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Évet zárnak a kék-sárgák
Utoljára lép pályára 2017-ben a Vásárhelyi Kosársuli csapata.
A kék-sárgák szerdán a PVSK-Kronosz Kiadó együttesét fogadják 18:30-tól a Hódtói Sportcsarnokban. Vas Péterék nem túl fényes előjelekkel várják az összecsapást: több sérülés mellett az elmúlt időszak gyenge teljesítménye miatt sem lehet túl sok önbizalmuk.

Nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy most következő riválisaik a tabella negyedik helyét foglalják el a B csoportfelsőházában. A pécsiek eddig ragyogóan szerepeltek az idényben, de a bajnokság erősségét jól mutatja, hogy már 6-4-es mutatóval a dobogó közelébe tudtak kerülni. A Baranya megyei város második számú férficsapatában eddig az 5 találkozón pályára lépő két tehetség Krnjajski és a korábban Vásárhelyen és Szegeden nevelkedő Demeter termelte átlagban a legtöbb pontot. Mellettük viszont még több, a Rátgéber Akadémián pallérozódó fiatalról sem feledkezhet majd meg a Kosársuli.
Ezzel szemben a hazaiaknak igencsak össze kell kapniuk magukat, hogy behúzzák szezonbeli negyedik győzelmüket. Vasárnap a Vásárhely idegenben szállt ki a Hepp-kupából, miután vereséggel indult haza Salgótarjánból, így már csak a B csoportra kell koncentrálnia az együttesnek. Utasi Gábor fiainak úgy tűnt, hogy akkor semmi sem akart összejönni, szinte alig volt jó dobásuk. Előtte a Békés és a Nyíregyháza ellen sem termett túl sok babér nekik. A csapat azonban már többször bizonyította, hogy óriási szívvel játszva bárkire veszélyesek lehetnek otthonukban. A gárda edzője szerint most sem adják majd fel a dolgot, és mindent megtesznek azért, hogy diadallal búcsúzzanak majd az évtől.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
