Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2020. Február 03. 11:59, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Érettségire készülnek az Alföldi Galériában

Érettségire készülnek az Alföldi Galériában

Az Alföldi Galéria állandó kiállításában is készülnek az érettségire a Bethlen Gábor Református Gimnázium végzős diákjai.

Mindhárom tizenkettedikes osztály részt vesz Az Alföld művészete – kezdetektől napjainkig című kiállítás termeiben sorra kerülő rendhagyó irodalomórákon, amelyeken a gimnazisták felkészülését Cserjés Katalin segíti.

A Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott oktatója a héten megtartott első órán – amelyre a 12. a. osztály Kun Márta tanárnővel érkezett – Móricz Zsigmond világához Tornyai János Juss című festményének változatainak segítségével közelítette a tanulókat, akik elemző kérdések alapján tekintették meg a tárlatot, s válaszaikat közösen értékelték.

A rendhagyó órán a műalkotásokat téma szerint is csoportosították a diákok, s igyekeztek megtalálni a kiállítás szerkezetét meghatározó rendezőelveket. Közben megvizsgálták a kiállított művek színvilágát, s feladatuk volt, hogy egy cselekményt ábrázoló festményen látható jelenethez történetet találjanak ki.

A bethlenesek a tanév folyamán még több alkalommal vesznek részt rendhagyó irodalomórán a Kossuth téri kiállítóhelyen, s készülnek a magyar érettségire, amelynek témái között a regionális kultúra is szerepel.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek

Ötmillió forint értékű marihuána

Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.