Hírek
2016. Szeptember 06. 16:43, kedd |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Erdélyi bevonulás, 1940

Rendhagyó történelemóra az Emlékpontban
76 évvel ezelőtt, 1940 szeptember első napjaiban vonultak be a magyar honvédek a Partiumba, Észak-Erdélybe és Székelyföldre, hogy a második bécsi döntés alapján visszafoglalják a trianoni diktátum által elszakított országrészt. A magyarság számára oly fontos eseményről Illésfalvi Péter hadtörténész Erdélyi bevonulás, 1940 címmel tart előadást középiskolás diákoknak szeptember 12-én, hétfőn délelőtt 11 órakor az Emlékpont előadótermében.
Bő háromnegyed évszázaddal ezelőtt egy reményteli és régóta várt időszak köszöntött be Észak-Erdély és a Székelyföld magyar lakossága számára. A második bécsi döntés határozatai értelmében – a korabeli megfogalmazás szerint – Erdély „szebbik, de sokkal szegényebbik része” visszakerült Magyarországhoz.
A magyar honvédek 1940. szeptember 5-én lépték át a trianoni határt, és szeptember 13-ára teljesen birtokba vette a területet. A honvédség diadalkapukon és virágszőnyegen vonult be a nemzetiszínekkel fellobogózott Szatmárnémetibe, Nagyváradra, Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, valamint a többi visszacsatolt településre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód
Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt
Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat