Hírek
2015. Október 19. 14:38, hétfő |
Helyi
Forrás: Elek András-sajtóreferens
\"Engem a jelenben a maradandó ragad meg\"
Ma mutatják be a Németh József festőművészről írt albumot.
A 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitójára jelent meg Németh József festőművész (1928-1994) életútját és művészetét feltáró hiánypótló kötet Nagy Imre művészettörténész, a Tornyai János Múzeum igazgatójának tollából. A könyv bemutatójára október 19-én, hétfőn 17.30 órakor kerül sor az Alföldi Galériában.

Németh József a vásárhelyi festészet kiemelkedő formátumú alakja. A somogyi származású művész annak az 1956 után induló fiatal festőgenerációnak a tagjaként került Hódmezővásárhelyre, akik főiskolai tanulmányaik alatt kerültek kapcsolatba a dél-alföldi várossal. Tóth Károly művészettörténész, a kötet szerkesztője előszavában úgy fogalmaz: "Németh József egyrészt otthont teremtett magának Hódmezővásárhelyen és itt élte le az életét, másrészt műveivel otthonossá tette a vásárhelyieknek azt a világot, amelyet nagy megértéssel és átéléssel ábrázolt." A több mint 200 oldalas, mintegy száznegyven színes reprodukciót tartalmazó könyvbe Nagy Imre művészettörténész írt tanulmányt a művész önálló képi világának megteremtéséről, tudatosan felépített életművéről. Németh művészetének sajátossága, hogy az illúzionisztikus és ikonikus ábrázolás határmezsgyéjén mozog - írja a kötet szerzője. Témáit a hajdanvolt paraszti lét világából merítette, emelt horizontú kompozícióin az emberi- és állatalakokat sajátos, szakrális hangulatú léthelyzetekben ábrázolta. Az életrajzi áttekintést is tartalmazó írást a Németh József hagyatékából származó archív fotók gazdagítják. Nagy Imre tanulmányát három, kéziratos, eddig még nem publikált "kordokumentum" egészíti ki: egy útinapló 1968-ból, Németh József feljegyzése a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon szerepelt képeiről, valamint Bakonyi Tibor építész 1973. szeptember 3-án kelt levele a makói pártszékház murális díszítésének zsűrizéséről.
Németh József 1928-ban született Kaposszerdahelyen, de Szennán anyakönyvezték, ezért egyes életrajzaiban utóbbi települést tűntetik fel szülőhelyeként. 1946-ban szobafestőtanoncnak állt Kaposvárott. Az itteni képzőművészeti szabadiskolában figyeltek fel tehetségére. A Képzőművészeti Főiskolán mesterének Szőnyi Istvánt vallotta; 1957-ben szerzett freskófestő diplomát. Még főiskolás korában járt Hódmezővásárhelyen a Szabó Iván szervezte nyári művésztelepen, majd a diploma megszerzése után az alföldi városban telepedett meg. 1961-ben elnyerte a Vásárhelyi Ősz Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, háromszor tüntették ki Munkácsy-díjjal, Érdemes és Kiváló Művész elismerést kapott, 1989-ben Hódmezővásárhely díszpolgárává választották. 1994-ben hunyt el.
A Németh József kötet bemutatója október 19-én 17:30-kor lesz az Alföldi Galéria emeletén. A könyvet Tóth Attila művészeti író méltatja, Németh József művészetéről Nátyi Róbert művészettörténész, főiskolai docens tart ismerettőt. Az est meghívott vendége Nagy Imre művészettörténész, a kötet szerzője. A könyv a bemutatón kedvezményes áron, 3500 forintért vásárolható meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
