Hírek
2019. Szeptember 17. 11:41, kedd |
Helyi
Forrás: A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata
Első világháborús emlékművet avattak Klárafalván

Régi adósságot törlesztett az ötszáz főt számláló, Csongrád megyei település azzal, hogy emlékművet állított első világháborús halottainak.
Simor Márton szobrászművész alkotását dr. Juhász Tünde kormánymegbízott avatta fel.
A nagy háború centenáriumára emlékező megyei rendezvények méltó zárása volt a szoboravatás, hiszen egy olyan településen létesült első világháborús emlékhely, ahol eddig nem volt. Juhász Tünde hangsúlyozta: ne szomorú szívvel, hanem büszkeséggel gondoljunk Klárafalva 23 hősi halottjára, akik az életüket áldozták a hazájukért. A kormánymegbízott hozzátette: nemzettudatunk megőrzéséhez feltétlenül hozzátartozik, hogy átérezzük, mit jelentett a katonáknak a kötelesség.
Fekete József polgármester kiemelte: hosszú évtizedekig kellett várniuk arra, hogy méltóképpen tiszteleghessenek a falu hősi halottai előtt. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően hárommillió forintot nyert az önkormányzat erre a célra, ez azonban nem volt elég az emlékmű kialakítására – hangsúlyozta. Szerencsére a helyi magánszemélyek és vállalkozások összefogtak, és közadakozásból pótolták a hiányzó összeget – egészítette ki a polgármester.
Az eseményen beszédet mondott dr. Ravasz István alezredes, hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, a műalkotást pedig dr. Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyés püspök szentelte fel, majd az emlékezők koszorúkkal és virágokkal rótták le kegyeletüket a hősi halottak előtt.
A süttői mészkőből készült, négy méter magas alkotás két, egymástól különálló elemből tevődik össze. A köztük lévő stilizált geometriai vágás az állócsaták lövészárkaira, illetve az ország későbbi szétszakítottságára utal.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.