Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2018. December 19. 10:27, szerda | Helyi
Forrás: Somogyi Lili Buzzword Strategies

Ellensúly néven új közéleti folyóirat indul

Ellensúly néven új közéleti folyóirat indul

Ellensúly címen új közéleti folyóiratot indított az Ökopolisz Alapítvány.

A negyedévente megjelenő lap a hazai közélet aktuális kérdéseivel foglalkozik, s fő célja, hogy hozzájáruljon a politika folyamatainak, eseményeinek jobb megértéséhez.

„Ellensúlyra ott van szükség, ahol valami nagyon egy irányba billen. Magyarországon pedig ez nemcsak a politikában, de az arról való gondolkodásban is megfigyelhető.” hangsúlyozza Pápay György, a lap felelős szerkesztője. „Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy túl vagyunk egy korszakhatáron: a jól bevált receptek többé nem működnek, és fordítva, ami működik, az nem a korábban bevált, megörökölt recepteken alapul.”

Az első szám szerzői között ismert politológusokat és elemzőket találunk (Csizmadia Ervin, Böcskei Balázs, Reiner Roland, Mikecz Dániel, Ember Zoltán Levente), a tanulmányok pedig olyan témaköröket járnak körül, mint a populizmus vagy a hazai közbeszédben egyre hangsúlyosabb rezsimvita.

„Politikai folyamatok ellensúlyozására egy folyóirat nem vállalkozhat. Annál nagyobb szükség van viszont minden olyan műhelyre, kezdeményezésre, amely a politikáról való gondolkodás egyoldalúvá válását kívánja ellensúlyozni.” – mondja Pápay György a lap elindulásáról.

Az Ellensúly folyóirat 140 oldalas, minőségi, B5-ös formátumú lap, mely nyomtatott és online formában egyaránt hozzáférhető. A kiadónál lapszámonként 990 Ft-ért megrendelhető, de éves előfizetés is igényelhető.

Januártól a lap szerkesztősége kerekasztal-beszélgetéseket, közéleti vitaesteket szervez a politika iránt érdeklődő szélesebb közönség számára. Az első alkalomra január 9-én este 6-kor kerül sor a Kaptár közösségi irodában, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a folyóirattal, illetve „A rendszer természete” címmel egy kerekasztal-beszélgetést is meghallgathatnak. A beszélgetés részvevői Csizmadia Ervin, Filippov Gábor és Szűcs Zoltán Gábor politológusok, a moderátor Stumpf András újságíró lesz.


Honlap: http://www.ellensuly.hu
Facebook: https://www.facebook.com/ellensulyfolyoirat

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű