Hírek
2021. Július 15. 15:56, csütörtök |
Helyi
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
Elköszön a Kosársulitól Tóth Tamás
A következő idényben már nem Tóth Tamás fogja irányítani a Vásárhelyi Kosársuli NBI B csoportos felnőtt csapatát.
A vezetőedző három idényt követően búcsúzik az egyesülettől, és a jövőben egy szintén zöld csoportban szereplő gárdánál, a Ceglédi KE együttesénél folytatja a munkát vezetőedzőként.
Tóth Tamás 2018 augusztusától dolgozott a kék-sárgáknál dr. Elek András elnök felkérésére. Első szezonjában rögtön alapszakasz győzelmet ünnepelhetett, a bajnokságot végül a negyedik helyen zárták. Nagy reményekkel vágott neki a 2019-20-as bajnoki évadnak is, ám a pandémia miatt végül törölték a szezont. A legutóbbi szezonban az alapszakaszban negyedik helyen zártak fiai, majd végül az örök rivális Békést felülmúlva hetedik pozícióban zárták a bajnoki évet. A Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE vezetése ezúton is háláját fejezi ki Tóth Tamásnak és további sportsikereket kíván neki!
Jó hír, hogy a vásárhelyi kispad sem marad üresen, hiszen már megállapodtak az új edzővel. A felnőtt csapatot vezető szakember személyét napokon belül bejelenti a hódmezővásárhelyi alakulat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
