Hírek
2018. Szeptember 07. 11:46, péntek |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Elfeledett életek

Magyar hadifogolytörténetek az Emlékpontban
Szeptember 7-én, pénteken délután öt órakor nyílik meg a hódmezővásárhelyi Emlékpontban az Emberi sorsok Szibériától Szardíniáig. Hadifogoly magyarok a nagy háborúban című nemzetközi multimédiás kiállítás, amelyet a még rendezés alatt álló galériában mutatott be Margittai Gábor történész, a tárlat társkurátora.
– Úgy éreztük, hogy az első világháború hadifoglyairól nagyon kevés szó esik – indokolta a kiállítás létrehozását Margittai Gábor, hangsúlyozva, céljuk az volt, hogy ne csak átfogó képet adjanak a hadifogságról, hanem egyéni sorosokon keresztül láttassák, milyen szenvedéseket kellett megélniük a hadifoglyoknak.
Az Antakrtiszon kívül nem volt olyan földrész, ahová ne kerültek volna magyar katonák, Mexikóba, Brazíliába és Afganisztánba is vetett a sors hadifoglyokat, akik közül a legtöbben – a kiállítás alcímének megfelelően – Szibériába és Olaszországba kerültek.
Az első világháborúban harcolt katonák közül szokás megemlékezni az életüket vesztett, vagy megsebesült honvédekről, de siratnunk kell azokat is, akik nemcsak az emlékezetpolitikai dimenzióból hullottak ki, de sokszor a saját családjuk emlékezetéből is. Ugyanis sok katona bár túlélte a háborút, egész életére Szibériában ragadt, s azok közül, akik hazatértek, sokan életútjuk és karrierjük megtörésével szembesülhettek, így például számos hazatért művész nem érvényesülhetett alkotói területén, nem kapott lehetőséget tehetsége kibontakoztatására.
A kiállítás kurátorai, Margittai Gábor és felesége, Major Anita igyekeztek minden korosztályt megszólítani, ennek jegyében multimédiás tárlatot állítottak össze, amelyben megtalálhatók a fronton használt eszközök mellett a lőszerekből készített művészeti tárgyak és festmények is, s a galéria termináljain láthatók és meghallgathatók a hadifogságot túlélt egykori hadifoglyok leszármazottaival készített interjúk is.
A péntek délutáni kiállításmegnyitón köszöntőt mond Lázár János országgyűlési képviselő és Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, a tárlatot Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitja meg. A kiállítást Major Anita, a kiállítás kurátora mutatja be, míg a tárlat társkurátora, Margittai Gábor író a helyszínen dedikálja könyveit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.