Hírek
2018. Május 07. 09:20, hétfő |
Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
Ékszerekre utazott
Egy szegedi lakásból lopott arany ékszereket, karórákat és pólókat egy csanádpalotai férfi. A gyanúsított egy napon belül már rendőrkézen volt.
A 36 éves férfi 2018. május 3-án éjszaka felmászott az ingatlan előtti állványzatra, majd onnan a nyitott ablakon keresztül jutott be a lakásba. A helyiségek átkutatását követően gyűrűkkel, medálokkal, nyakláncokkal, fülbevalókkal, karórákkal és pólókkal távozott onnan.
A rendőrök a bejelentéstől számított 24 órán belül megállapították a feltételezett elkövető kilétét. Elfogását követően tőle az eltulajdonított vagyontárgyakat lefoglalták. A betörő az ékszereket otthon, a fürdőszobában, a kád alá rejtette el. A tolvaj kihallgatása során beismerő vallomást tett. A gyanú szerint csaknem két hónappal korábban egy irodahelyiséget is átkutatott, azonban akkor zsákmány nélkül távozott.
Ellene nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.
A nyomozók a férfit őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
