Hírek
2018. November 06. 16:20, kedd |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Egymillióan utaztak a MÁV-START járatain a hosszú hétvégén
Október 31. és november 4. között egymillióan, ezen belül vasárnap 414 ezren választották utazásukhoz a vasutat, ezért a MÁV-START az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművét munkába állította az öt nap alatt.
A vasúttársaság a lehetőségekhez képest az InterCity- és a gyorsvonatokhoz is pluszkocsikat kapcsolt, az összes IC mintegy kétharmadát (480 vonatot) megerősítve közlekedtette.
A vasúttársaság szolgáltatását a hosszú hétvégén és az ünnepekkor mintegy egymillió utas vette igénybe, csak vasárnap 414 ezren utaztak vonattal. November 4-én – részben az őszi szünet vége miatt – megduplázódott az utasforgalom egy átlagos vasárnaphoz képest. Az InterCity-k kihasználtsága is ekkor volt a legmagasabb, a vonatok 17 százaléka esetében meghaladta a 80 százalékot.
A vasúttársaság új, szeptember végén indított szolgáltatását, a vasárnaponként, a délutáni csúcsidőszakban Nyíregyházáról Debrecenen át a fővárosba közlekedő TELEVONAT-ot november 4-én 588 utas vette igénybe, ami 100 százalékos kihasználtságot jelent.
A MÁV-START a hétvége előtt igyekezett minél több csatornán felhívni az utasok figyelmét a kényelmes jegyvásárlási lehetőségekre. A sorban állás elkerülése érdekében érdemes igénybe venni a jegyértékesítő automatákat, illetve – 10 százalékos kedvezménnyel – az internetes jegyvásárlás, az otthoni menetjegynyomtatás, vagy az online vásárolható és a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható (szintén 10 százalékkal olcsóbb, akár a Vonatinfó alkalmazásból is elérhető) e-vonatjegy kínálta lehetőséget. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy az önkiszolgáló csatornák népszerűek voltak a legutóbbi hétvégén is, a nettó menetdíjbevétel 17 százaléka innen származott.
A nagy utasforgalomra való tekintettel a MÁV-csoport honlapján napi háromszori frissítéssel nyújtott tájékoztatást az IC-vonatok kihasználtságáról, ezzel is segítve az utasokat a jegyvásárlásban. A megerősített járatoknak és a pluszszolgáltatásoknak köszönhetően a hétvégére vonatkozóan a MÁV-START ügyfélszolgálatára sem zsúfoltságra, sem utaslemaradásra vonatkozó észrevétel nem érkezett.
A vasútvállalat köszöni utasainak, hogy utazásukhoz a vasutat választották és elővásárlásaikkal segítették munkáját!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
