Hírek
2017. Március 31. 11:01, péntek |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
EGYKORI CSAPATTÁRSAK CSAPNAK ÖSSZE

Több szempontból is érdekesnek ígérkezik a szombaton 18 órakor kezdődő Kosársuli-MEAFC rangadó, mivel amellett, hogy az NBI B keleti csoportjának két topcsapata mérkőzik megy egymással.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy két egykori csapattárs feszül majd egymásnak. Igaz egyikük, Utasi Gábor már a hazaiak edzőjeként koptatja a Hódtói Sportcsarnok oldalvonal és kispad közötti részét. A másik oldalon viszont a 38 életévét hamarosan betöltő Drahos Gábor, a bajnokság egyik rutinos rókájaként tud a szezon egyik legjobbja lenni. Íme, így üzentek egymásnak a találkozó előtt.
A Miskolc játékmestere igencsak kiélezett küzdelemre számít. Mint mondta győzelmük esetén klubrekordot jelentő helyen, alapszakasz ezüstérmesként zárnának, így számukra nem kicsi a tét. Drahos Gábor hozzátette: talán az ő sorsolásuk a legnehezebb, mivel az alapszakasz utolsó 4 mérkőzését idegenben játsszák. Ezek közül eddig kétszer már megnyertek. „Tény, hogy Vásárhelyen a házigazda az esélyesebb, hiszen a hazai játékosok jobban ismerik a Hódtói csarnokot, mint mi, vagy mégsem?” – folytatta mondandóját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alakulat napjainkban is igencsak fürge, és jó humorérzékkel bíró doyenje. Szerinte egykori harcostársa, Utasi Gábor kiváló játékintelligenciával rendelkezett, remek csapattárs volt, aki „sajnos” edzőkent is hasonló tulajdonságokkal bír. Ők egyébként a mai napig tartják a kapcsolatot, ám Drahos kiemelte, hogy az e heti rangadó miatt a napokban nem beszélnek egymással.
A Hódmezővásárhely vezetőedzője komolyabbra vette a figurát, de szintén parázsmeccsre számít. „Sajnálom hogy nem sikerült legyőznünk a Nyíregyházát, de természetesen a hétvégén a MEAFC ellen, hazai pályán csakis a győzelem az elfogadható eredmény. Ennek szellemében készülünk” – nyilatkozta Utasi.
Természetesen beszélt a Drahos Gábor elleni „párharcról” is, ami szerinte akkor lenne igazán érdekes, ha ő is pályára lépne, de mindenképpen pikáns rivalizálásra számít. Meglepő módon viszont kijelentette, hogy a Hódtói Sportcsarnok levegője éppen a borsodiak karmesterének adhat plusz motivációt. Azért megkönnyíteni nem fogják a dolgát, mivel hazai környezetben ezúttal sem elfogadható számukra a vereség.
Egy biztos, hogy egy magas színvonalú, és érdekes mérkőzést láthat majd a közönség április 1-jén szombaton 18 órától a Hódtói Sportcsarnokban. Sőt az is kiderül majd, hogy végül ki tud megtréfálni kit bolondok napja alkalmából. A belépés az MMBF Földgáztároló Zrt. jóvoltából ezúttal is ingyenes!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód
Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt
Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat