Hírek
2016. Szeptember 12. 12:04, hétfő |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Egyértelmű siker az újabb felkészülési meccsen
Újabb győztes mérkőzéssel hangolt a jövőheti bajnoki nyitányra a Vásárhelyi Kosársuli NBI B csoportos csapata.
Vas Péterék ezúttal a vajdasági Dunav Apatin ellen diadalmaskodtak mintegy 30 pontos sikerrel. A szeptember 17-i, szombati első bajnokin a Tiszaújvárost fogadják a Hódtói Sportcsarnokban.
Djurdjevic rögtön három triplával nyitott az ellenfélnél, Kelemen és Vas ziccerével viszont átvette a vezetést a hazai együttes. Ám a sárgák védekezése hiába tűnt nagyon pattogósnak, és szervezettnek a kinti dobásokkal továbbra sem tudtak mit kezdeni, így a negyed végén fej-fej mellett voltak a csapatok. (25-28)
30-30-nál egyenlítettek az újonnan igazolt játékosait, Genalt, Szabót, Bérest és Nemest is soraiban tudó Vásárhely. Közülük leginkább az irányító Szabó Péternek ment a játék ebben az időszakban, 37-35-nél már 11 pontnál járt. Nem volt éppen felkészülési mérkőzésekre jellemző lagymatag hangulat a pályán, mindkét alakulat igen harcosra vette a figurát, így kevés pontot és sok faultot látott a közönség a félidőig.
A fordulás után sem változott a játék képe, amit a harc mellett sok hiba jellemzett mindkét oldalon, már-már úgy tűnt, hogy bedeszkázták a gyűrűket. A visszatérő Genal szerezte a Kosársuli 50. pontját, amihez 24 percnek kellett eltelnie. Ezután viszont felélénkültek az Utasi Gábor munkahelyi elfoglaltsága miatt dr. Elek András által dirigált kék-sárgák, és Rostás Gábor második hármasával már több mint tízzel mentek.
Az utolsó periódusra már nem sok kérdés maradt, a kisszünet után rövid idővel már 74-51 állt az eredményjelzőn. Ekkor már a fiatal Domján is pályára került, és a bizalmat szinte azonnal egy sikeres büntetővel hálálta meg. A különbség röviddel ezután 31 egységre duzzadt, ami a meccs végéig ki is tartott. A Vásárhelyi Kosársuli tehát újabb sikerrel hangolt a szeptember 17-én szombaton 18 órakor megrendezésre kerülő első, Tiszaújváros elleni hazai bajnokira.
Vásárhelyi Kosársuli – Dunav Apatin 91-64 (25-28, 19-13, 23-8, 24-15)
Felkészülési mérkőzés, Hódmezővásárhely. Vezette: Varga Z. és Márkus G., 30 néző.
Kosársuli: SZABÓ 11/9, KELEMEN 17/6, VAS 16/6, VARGA 8/6, GENAL 18/3.
Csere: Béres -, Nemes 2, Rostás I. 7, Rostás G. 11/6, Domján 1.
Edző: dr. Elek András és Czuprák László
Dr. Elek András: „Beérni látszik a nyáron elvégzett munka. Már az eddigi szerbiai edzőmeccseken is látszott, hogy jó erőben vagyunk. Mostani ellenfelünket két és fél negyed után őröltük fel.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
