Hírek
2023. Április 17. 14:59, hétfő |
Helyi
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
Egyenlített a Kosársuli ellen a Tiszaújváros
A szerdai felejthetetlen, 73-71-es győzelem után ezúttal idegenben lépett pályára az NB I/B Zöld csoportjának negyeddöntőjében a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli.
Vuk Pavlovic csapata hasonló forgatókönyv szerint játszott, mint az első találkozón, ám most elmaradt a nagy hajrá, így a Tiszaújváros kiegyenlítette a három nyert mérkőzésig tartó párharcot.
Az alapszakasz tiszaújvárosi meccsén 82-63-ra nyertek a hazaiak, de a Kosársuli most bízhatott abban, hogy a szerdai meccs utolsó percei a tizennyolc pontos hátrányból való fordítással erőt adnak - ráadásul teljes kerettel utazott a csapat, míg a Tiszaújvárosnál a kulcsembernek számító, szerdán 17 pontig jutó Bán a kezdés előtt megsérült, így nem léphetett pályára.
Pontatlanul, több eladott labdával kezdett mindkét csapat, lassan lendült bele a játékba a Tiszaújváros és a Kosársuli is. A hazaikat az ezúttal is remekül játszó, végül dupla-dupláig jutó Santiago (27 pont, 10 lepattanó) mozgatta, míg a Kosársuli Varga Ákos vezetésével szerzett kosarakat az első percekben. A 7. percben aztán kilenc pontra elhúzott a Kosársuli (7-16), Bálint és Kass remekelt támadásban, időt is kellett kérnie Lekli Józsefnek. A legjobbkor tette, hiszen Santiago és Lakatos hamar visszahozta őket, ráadásul a védekezésükön is szorítottak, miközben a Kosársuli nem tudott kosarat szerezni a negyed utolsó bő három percében - 0-8-as rohamra 8-0-s volt a válasz (15-16).
A második negyed elején a palánk alatt, egy-egyben és kintről is villant a Tiszaújváros, és bár Vuk Pavlovic időt kért, nem tudta megállítani a jó szériát - egy 7-0-s sorozattal 25-18-ra léptek el a hazaiak, amit Okoh kosara után, 29-20-nál újabb időkérés követett. A gólcsendet mínusz tizenkettőnél Kelemen törte meg, ám Santiagónak, valamint a gyengébb dobóformának és lepattanózásnak köszönhetően nem sikerült lényegesen csökkenteni a különbséget a félidőig (36-27 a nagyszünetben).
Az újabb páratlan, tehát a harmadik negyedben egyből erőre kapott a Kosársuli, és gyors kosarakkal visszajött a partiba (38-34, 22. perc). A Tiszaújváros, pontosabban Santiago sem ragadt azonban az öltözőben, így egymaga fejezte be a támadásokat és használta ki a vásárhelyi hibákat. Kiss triplájánál, a 26. percben ismét átlépte a tízet az előnyük (53-41), majd hiába kért időt Vuk Pavlovic, a tizenöt pontot is elérte a különbség. A negyed végén büntetőkkel igyekezett közelebb jönni a Kosársuli, de tizenkét pontos hátránnyal kezdte az utolsó negyedet (61-49).
Remélhettük, hogy hasonló forgatókönyvvel hasonló utolsó negyed jön, mint szerdán, ám a jó egyéni teljesítmények ezúttal elmaradtak, a Tiszaújváros pedig hamar eldöntötte az érdemi dolgokat, hiszen úgy kezdték 11-0-val az utolsó negyedet, hogy a Kosársuli öt percig nem tudta megzörgetni a hazaiak hálóját. A végére így már nem maradt kérdés, csupán egyetlen pozitívum: a Kosársuliban megkapták az esélyt a saját nevelésű fiatal játékosok, ám csökkenteni ők sem tudták a hátrányt. A 81-59-es hazai sikert jelentő végeredményt Bősz állította be egy szép triplából.
A Kosársuli legponterősebbje az ezúttal 15-ig jutó Varga Ákos volt.
NB I/B Zöld csoport, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Tiszaújvárosi Phoenix KK-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 81-59 (15-16, 21-11, 25-22, 20-10)
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok. Vezette: Gaál, Józsa, Marton
Tiszaújváros: 14/9, Molnár 1, Santiago 27, Kovács 2, Okoh 8
Csere: Lakatos 13/3, Asszú 13/3, Habel 3, Czimer -, Sándor -, Gaál -
Vezetőedző: Lekli József
Kosársuli: Borbáth 2, Varga Á. 15/6, Kass 9, Varga Z. 4, Kelemen 6
Csere: Bálint 13/3, Bősz 7/3, Balogh 4, Pinnyey -, Karsai -, Knyur -, Megyesi -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic
A három nyert meccsig tartó párharc állása: 1-1
Vuk Pavlovic: "Gratulálok a Tiszaújvárosnak, nagyon nagy energiával játszottak, nagyon koncentráltak voltak, megtalálták a gyenge pontjainkat, jól támadtak minket egy-egyből. Úgy gondolom, voltak olyan aspektusai a játéknak, amikben javultunk az első mérkőzéshez képest, de sajnos a dobóformánk nem volt elég ahhoz, hogy idegenben nyerjünk. Ők kulcsszituációkban kosarakat szereztek, nekünk ez nem sikerült, folyamatosan nőtt az előny, és így a végére ekkora lett a különbség a két csapat között. Nincs időnk búslakodni, egy-egy az állás, még mindig nálunk van a hazai pálya előnye. Készülünk tovább, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a harmadik mérkőzést hazai pályán megnyerjük ellenük."
Lekli József: "Először is gratulálok a csapatomnak, mert megcsináltuk azt, amit tudunk, és megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Ez már Hódmezőn is összejöhetett volna, de ott még a fejek nem voltak rendben. Nagyon bízom benne, hogy most már mindenki megérkezett a rájátszásba, és az elkövetkező mérkőzéseken ugyanígy tudunk majd teljesíteni mentálisan, mert akkor van esélyünk, és én úgy gondolom, hogy be kell jutnunk a négybe."
Folytatás kedden 18:30-tól a Hódtói Sportcsarnokban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
