Hírek
2016. Augusztus 31. 15:32, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Egyéni látásmódokkal és újszerű technikákkal Jézusról

Csütörtökön nyílik az Emlékpontban a Jézus élete című tárlat
Az efZámbó István, Tábori Csaba és Aknay János festményeiből álló, Jézus élete című kiállítás csütörtökön este hatkor nyílik meg az Emlékpontban. A tárlat anyagát a megnyitó előtt egy nappal mutatták be a sajtó képviselőinek a közgyűjtemény galériájában.
– A hódmezővásárhelyi a tizenkilencedik helyszíne a 2012-ben létrehozott kiállításnak, amelynek különlegessége, hogy a több ezer éves történetet modern és újszerű művészi látásmóddal és eszközökkel mutatják be az alkotók – jelentette ki az Emlékpont intézményvezetője. Miklós Péter a sajtótájékoztatón hozzátette: a tárlat a Hetednapi Adventista Egyházzal együttműködésben látható Vásárhelyen, amelyet az egyház elnöke, Ócsai Miklós, valamint Bálint Gabriella hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő nyit meg a közgyűjteményben szeptember első napján. Az alkotásokat és tárlat koncepcióját Nátyi Róbert művészettörténész méltatja.
Miklós Péter a kiállítás sokoldalúságát hangsúlyozva felhívta a figyelmet, hogy miközben a látogatók ismereteket szerezhetnek az emberiség egyik nagy történetéről, Jézus életéről, lehetőséget kapnak elmélyülni a modern képzőművészeti irányzatokban, mindezt nem sablonos és didaktikus formában, hanem újszerű alkotási módszerek és nem egyszer provokatív látásmódokon keresztül.
efZámbó István Munkácsy-díjas festőművész, kiváló zeneszerző és szövegíró, a magyar underground és alternatív kultúra ikonikus alakja. Aknay János Kossuth-díjas képzőművész gyakori kiállítója a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak is, míg a kiállítás központi elemét, és egyben Jézus életének is központi pillanatát, a kereszthalált szimbolizáló keresztet Tábori Csaba alkotásai díszítik. A kiállítás részét képezik a keresztet díszítő festmények előtanulmányaiul szolgáló színes grafikák is.
Az október 12-ig látható kiállításhoz tíz ingyenesen látogatható előadás is kapcsolódik, amelyek Jézus életét és korát mutatják be egy-egy sajátos nézőponton keresztül, az előadók között szerepel jogász, mentálhigiénés szakember, történész, teológus és orvos is.
A Jézus élete című kiállításhoz kapcsolódik egy általános és középiskolás diákok részére hirdetett rajzpályázat is. A kiállító művészek által is feldolgozott 21 bibliai szakasz témáit a gyerekek szemszögén át bemutató pályamunkákat szeptember 30-ig várják az Emlékpontban, s ezt követően a kiállítás zárásáig a művészek alkotásaival egy térben lesznek láthatók a fiatalok képei. Valamennyi pályázó részesül jutalomban, míg a legjobb alkotásokat a Hézső Ferenc Munkácsy-díjas hódmezővásárhelyi festőművész vezette zsűri választja ki, amelyek készítői pénzjutalomban részesülnek.
Az eredményhirdetésre és a kiállítás ünnepélyes zárására október 12-én kerül sor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.