Hírek
2016. Július 11. 10:15, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Egy korszakról egy város történetén keresztül

Az Emlékpontban jártak az Országos Honismereti Akadémia résztvevői
Az XLIV. Országos Honismereti Akadémia az idén Makón került megrendezésre. A résztvevők a csütörtöki tanulmányutak keretében választhatták a Hódmezővásárhelyt is érintő túrát, amely során az akadémia résztvevői felkeresték az Emlékpontot.
Az idén tízéves, a totalitárius diktatúrák emlékezetkultúrájának ápolására létrehozott vásárhelyi intézmény elkötelezett támogatója a honismereti mozgalomnak, amelynek megyei szervezete idén áprilisban épp itt ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját. Miklós Péter, az intézmény vezetője –aki a konferencia szerdai napján a hagymavárosban tartott előadást – a vendégeket köszöntve bemutatta az Emlékpont tárgy- és forráscentrikus elvek alapján működő tudományos munkáját és szólt az ismeretátadás itt megvalósuló formáiról: a kiállítások, konferenciák, könyvbemutatók és közéleti beszélgetések soráról.
Mint hangsúlyozta: fontos együttműködési megállapodások segítik az Emlékpont tevékenységét a Szegedi Tudományegyetemmel és az orosházi képzési helyet is fenntartó Kodolányi János Főiskolával. Miklós Péter kiemelte a szegedi egyetemen jövőre induló hon- és helyismeret szakot, amely további közös tevékenységet jelent majd az felsőoktatási intézménnyel.
Az akadémia idei programsorozatában a vásárhelyi programokat szervező Ormos Zsuzsanna örömét fejezte ki, hogy bár szegedi, vagy aradi célponttal szervezett utat is választhattak a résztvevők, mégis sokan a Vásárhelyt is érintő tanulmányutat választották.
A résztvevők itt megtekintették az árvízvédelmi kőfalat, a Bakay-kutat, az Ótemplomot és a Tornyai János Múzeum látványraktárát is, míg az Emlékpontban az intézményvezető tájékoztatóját követően Nagy Gyöngyi történész mutatta be a látogatóknak az állandó kiállítás mellett azt a kamaratárlatot, amely a közgyűjtemény elmúlt évtizedének relikviáit és a tárgy- és dokumentumgyűjtemény érdekes darabjait mutatja be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód
Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt
Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat