Hírek
2017. Január 28. 17:44, szombat |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Egy élet a szabadság és a demokrácia szolgálatában
Bibó István életét bemutató tárlat
A legendás huszadik századi magyar politikus és politikai gondolkodó, Bibó István (1911–1979) életét és munkásságát mutatja be az a Leányfalui Faluház és Ravasz László Könyvtár munkatársai által – Tegzes Lászlóné Bibó Borbála szakmai koordinálásában – összeállított tárlat, amely január 24-én nyílt meg a Szeged-Klebelsberg-telepi közösségi központban, az Összefogás Házában (Szeged, Zentai u. 31.).


A kiállítást Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője nyitotta meg, aki beszédében ismertette Bibó István életútjának főbb csomópontjait, valamint szegedi kötődéseit: hiszen Bibó fiatal korában Szegeden élt, kapcsolatban volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával, a koalíciós években pedig a Tisza-parti város egyetemének professzora volt.

„Bibó István elméleti és gyakorlati munkásságát – amelynek köre a politológiai, jogbölcseleti és kisebbségi jogi kutatásoktól a bírói, majd az egyetemi tanári, az 1956-os forradalomban pedig a miniszeri szolgálatig terjedt – a demokrácia és a szabadság szolgálata jellemezte. Ezért válhatott a rendszerváltozás idején alakja és emlékezete ikonikussá, hiszen mind a népi, mind a demokratikus ellenzék – sőt még a reformszocialisták bizonyos csoportjai is – el tudták fogadni igazodási pontként" – mondta Miklós Péter.


A tárlat Gerencsérné Újvári Edit, a szegedi egyetem docense és a Szeged-Klebelsberg-telepi civilszervezet egyik vezetője szervezőmunkája eredményeként 2017. február 3-ig látogatható (hétköznapokon 9 és 18 óra között) az Összefogás Házában. Ezt követően a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárában, márciustól pedig a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tekinthető meg.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
