Városlista
2025. december 22, hétfő - Zéno

Hírek

2018. December 12. 11:58, szerda | Helyi
Forrás: Varga Márta kommunikációs vezető Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgála

Dr. Mikecz Péter a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója

Dr. Mikecz Péter a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója

A közigazgatásban és a versenyszférában egyaránt jártas szakember került a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetői közé.

Dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter dr. Juhász Tünde megyei kormánymegbízott javaslatára főigazgatóvá nevezte ki dr. Mikecz Pétert.

A közel húsz éves munkatapasztalattal rendelkező új főigazgató 2018 decemberétől kezdte meg hivatalosan a munkát a kormánymegbízott általános helyetteseként.

Dr. Mikecz Péter jogászi diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte 1999-ben. Közigazgatási területen először Hódmezővásárhelyen, a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában dolgozott, majd a felső szintű közigazgatásban tevékenykedett: 2010-től előbb a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban a sajtó és kormányzati kommunikáció területén töltött be vezető pozíciókat, ezt követően a Miniszterelnökségen folytatódott szakmai pályája, ahol az igazgatási ügyekért, később a kiemelt ügyekért felelős helyettes államtitkárként felelt a rá bízott feladatokért.

2014-től négy éven át a versenyszférában dolgozott több, kiemelkedő jelentőségű cég stratégiai irányításában vehetett részt.

A Csongrád Megyei Kormányhivatalban 2014 szeptembere óta volt üres a főigazgatói állás – mostanáig.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek

Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben

Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen

2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld

Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti