Hírek
2016. Április 27. 12:37, szerda |
Helyi
Forrás: Szöveg és fotó: Horváth Gábor hadnagy
Diákok az akadálypályán
A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyájában idén is megrendezték a pályaorientációs vetélkedőt.
2012. novemberében a Bercsényi Miklós Honvéd Nyugállományú Klub a már akkor is működő Katonasuli programmal összefogva szervezte meg az első megmérettetést az általános iskolás 7-8. osztályos tanulók részére.

A katonai témájú feladatoknak nem titkolt szándéka, hogy a fiatalok kedvet kapjanak e nem mindennapi pálya iránt és képet alkothassanak arról, hogy a katonai feladatok magas szintű elsajátításához a későbbiekben még mi mindenről kell majd tanulniuk, illetve milyen gyakorlati képességekre és tudásra kell majd szert tenniük.


A versenyt Hazadi János őrnagy, a Társadalmi Kapcsolatok Alosztály alosztályvezetője nyitotta meg. A feladatok ismertetése után a hat hódmezővásárhelyi csapat neki is vágott a számukra nem mindennapi megmérettetéseknek.



Az akadálypálya kijelölt elemeinek teljesítése után a kötélhídon kellett bizonyítaniuk a fiataloknak. A gyakorló kézigránát célba dobásánál valamint a légpuska lövészeten az ügyességükről adtak számot a diákok, majd az elméleti tesztkérdéseknél a lexikális tudás került felmérésre.

Amíg a szervezők összeszámolták a pontokat, a versenyzőknek lehetőségük nyílt a határvédelembe bevont helikopter megismerésére.
Minden résztvevő csapat emléklapot, az első három helyezett azonban oklevelet és díjazást is haza vihetett. Ám az igazi győztes mégiscsak a Magyar Honvédség, mert újabb fiatalok nyerhettek bepillantást a katonák mindennapjaiba és pár év múlva a mostani versenyzők talán már egyenruhában térhetnek vissza a laktanyába.

I. helyezett: Kertvárosi Katolikus Általános Iskola.
II. helyezett Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
III. helyezett Varga Tamás általános Iskola
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
