Hírek
2020. Január 13. 11:48, hétfő |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Csökkenő menetidő, kényelmesebb InterCity-k Zalaegerszeg és Budapest között

Zalaegerszeg és Budapest között versenyképes eljutást biztosít a vasúttársaság a december közepi menetrendváltástól.
Kétóránként közvetlen InterCity közlekedik, amellyel az utasok kényelmesebben, komfortosabban utazhatnak, és húsz-harminc perccel csökkent a menetidő.
A Zalaegerszeget érintő vasúti fejlesztésekről Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, Balaicz Zoltán polgármester és Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója tartott sajtótájékoztatót.
Évente több mint negyedmillió (2019-ben 266 ezer) fizető utas fordul meg a zalaegerszegi vasútállomáson, azaz ennyien érkeznek ide vonattal vagy utaznak el. Ezt naponta átlagosan 70 vonattal oldja meg a vasúttársaság. A decemberi éves menetrendváltás a zalaegerszegi vonalat is érintette, és fontos újítás volt, hogy Zalaegerszeg és Budapest között vonattól függően 17-34 perccel, mintegy három órára csökkent a menetidő.
Az új, ütemes menetrend szerint Göcsej InterCity néven kétóránként, napi 7 pár vonat közlekedik gyorsvonati kocsikkal kiegészítve Budapest–Székesfehérvár–Zalaegerszeg között. Székesfehérvár, Várpalota, Pétfürdő, Veszprém, Ajka, Jánosháza, Ukk, Zalabér-Batyk és Zalaszentiván állomáson állnak meg. A Déli pályaudvarról az első vonat 7 órakor indul, az utolsó 20:59-kor érkezik, Zalaegerszegről az első vonat 5:49-kor indul, az utolsó 22:08-kor érkezik.
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a fejlesztés a nemzeti vasúttársaságnak kiemelten fontos volt, mert régi törekvésük, hogy Budapestnek minden megyeszékhellyel kiváló vasúti összeköttetése legyen. A Göcsej InterCity is ezt a célt szolgálja. Ezekben a WiFi-vel és légjavító berendezéssel felszerelt, nagyobb lábtérrel rendelkező kocsik a korábbiaknál kényelmesebbek és komfortosabbak, így még több zalaegerszegi választhatja majd a vasúti közlekedést.
Göcsej IC kétféle vonatrészt továbbít (gyorsvonati rész és InterCity rész), melyek komfort- és árszintje eltérő. A vonatokban jellemzően 1-1 darab 2. osztályú InterCity kocsi közlekedik, melyre pót-és helyjegy váltása kötelező, így ebben garantált ülőhelyet biztosítanak a forgalmasabb napokon is. A vonatok többi kocsija gyorsvonati kocsi, melyek gyorsvonati pótjeggyel vehetők igénybe. A vonat első vagy utolsó kocsijának peronján (előterében) korlátozott számban kerékpárok szállítása is lehetséges. Egyes csúcsidőn kívüli vonatokra pedig 20 százalékos online kedvezményt biztosít a vasúttársaság a MÁV applikációval vagy interneten váltott jegyekre – ezeket a járatokat @ jellel jelölik a menetrendi keresőben.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Zalaegerszeg a közlekedés egyik fővárosa lesz – utalva az épülő járműipari tesztpályára, valamint a közösségi közlekedési fejlesztésekre. A város fejlődéséhez és turisztikai programjainak megvalósításához fontos, hogy a vasúti elérhetőség is biztosított legyen.
Nagy előrelépést jelent a zalaegerszegieknek, hogy rövidebb idő alatt tudnak eljutni vonattal Budapestre. Emellett a környezetvédelmi szempontok miatt is kiemelten kell kezelni a vasúti fejlesztéseket – mondta el Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. Kitért arra is, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feltételes közbeszerzési pályázatot írt ki a Zalaegerszeg–Rédics–Lendva közötti, 49 kilométeres vasútvonal felújításának és modernizálásának tervezésére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.