Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2018. Április 23. 11:02, hétfő | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

Csodába illő békési győzelem

Csodába illő békési győzelem

Néhány hete már látott félpályán túli kosarat a Hódtói Sportcsarnok közönsége, ezúttal a Vásárhelyi Kosársuli Békés elleni meccsén Kertész bravúr hármasának a vendégek örülhettek az utolsó másodpercben.

A B csoportos felsőházból való kiesés elkerüléséért folytatott párharcának első meccsén a fekete-fehérek végig Vasék nyakán loholtak, és végül nyertek is. Az, hogy kimarad a másodosztály elit szériájában, jövő pénteken, Békéscsabán dől el.
Sok múlt az odavágón, ennek megfelelően komolyan vették a csapatok a meccset: mindkét oldalon nagyon koncentráltak a játékosok, igyekeztek biztosra menni. 7 perc után csak 3 pontos előnye volt a kék-sárgáknak. Végül Szabó, Bálint és Miletic még rátett egy lapáttal, és a negyed végén 23-18 állt a táblán.

A második periódus elején a békésieknek jött ki jobban a lépés, 2 pontra zárkóztak, elsősorban Kertésznek köszönhetően. Sokáig nem változott semmi, fej-fej mellett haladtak a gárdák. A nagy összpontosítás ráadásul kevés pontot hozott. A viharsarkiaknál Krstic és Koma villogott, mindketten a hármason kívülről is zúdítottak egyet. (38-39)

Bíztatóan kezdett a Kosársuli, gyorsan-frissen magukhoz vették az előnyt, Molnár villant meg többször, a feketéknél pedig Nagy. (50-48) Folytatódott a nagy küzdelmet, de annál kevésbé látványos játékot hozó, brusztolós kosárlabda. A kemény 10 percet a vásárhelyiek nyerték, a kuparendszerű párharc visszavágójára azonban a 3 pontos különbségen még növelniük kellett volna a kék-sárgáknak.
2 perc elteltével viszont nem úgy nézett ki a dolog, hogy ez összejön, Hajdú Márton trojkája után már 58-58 volt az állás. Szinte felváltva estek a kosarak, Krstic és Miletic dobóversenyébe Vas kapcsolódótt be. A nem teljesen ép bokával játszó Nagy Balázs kettese megint a Békés megyeieknek hozott vezetést. Ezen még fordítottak Czuprák László játékosai, de végül Kertész utolsó másodpercben szerzett labdájával, és bezúdított félpályán túlijával 75-77-re nyertek, és 2 egységnyi előnyt szereztek a jövő heti visszavágóra.

Vásárhelyi Kosársuli – Calle Pubfood Békés 75–77 (23-18, 15-21,18-14, 19-24)
NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Pozsonyi L., Sallai I. és Gergely Cs.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 280 néző.

Kosársuli: Szabó 10, Bálint 12/3, Rostás 2, Vas 11, Miletic 18/6.
Csere: Varga 4, Béres 3, Pavlovic -, Horvát 5/3, Molnár 10.
Edző: Czuprák László

Békés: Kertész 12/3, Krstic 22/6, Nagy 13/3, Zrínyi 3/3, KOMA 16/6.
Csere: Farkas -, Gruda 6, Balog 1, Hajdu 4/3, Bánszki -.
Edző: Balog Vilmos

Czuprák László: „Az utolsó negyedben sok kosarat kaptunk, ez még a két bravúr hármassal is sok. Sok eladott labdánk volt… Minden kezdődhet elölről, szoros meccset játszottunk, így idegenben kell kiharcolnunk a felsőházban maradást.”

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód

Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.