Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2017. December 19. 15:26, kedd | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Családok, fényképek, történetek

Családok, fényképek, történetek

Kilenc középiskolás és egy egyetemista csoport, összesen több mint kétszáz diák vett részt decemberben a hódmezővásárhelyi Emlékpont ingyenes tárlatvezetésein a Szerelem papírrepülőn című időszaki kiállításon.

A budapesti Centropa Alapítvány év végéig látogatható tárlata az első világháború időszakának Magyarországát mutatja be, számos fényképpel illusztrálva, hogy a magyar társadalomnak a zsidóság integráns része volt és az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében is számos zsidó származású fiatalember futott be karriert.

Kamarásné Árpási Ildikó, a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola történelem szakos tanára tanítványaival érkezett a közgyűjteménybe. A tanulókkal rendszeresen részt vesznek az Emlékpont rendhagyó óráin, a most megtekintett kiállítás témája, az első világháború időszakáról a tizenegyedik osztályban tanulnak a diákok, a száz évvel ezelőtti időszakhoz a tárlat gazdag anyagával, fotókkal és személyes visszaemlékezésekkel viszi közel a középiskolásokat – fogalmazta meg a tanárnő.

A csoporttal érkezett tizenegyedikes Bori Bálint érdeklődéssel szemlélte a kiállítást. A fiatalembert a történelem magyar vonatkozásai érdeklik, leginkább a világháborúk időszakáról szeret olvasni. A látottakban az fogta meg leginkább, hogy a zsidóságról a kiállításban nem a holokauszttal kapcsolatban esik szó, s a tárlat vizuális megjelenését is emlékezetesnek találta.

Az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulóit Csonka Tibor tanár úr kísérte el, aki hasznosnak nevezte, hogy a tananyagban szereplő korszakról olyan ismereteket szerezhetnek a diákok, amelyek nem szerepelnek a tankönyvekben, míg a 11. a. osztály tanulója, Deák Anna a családok történetét is bemutató kiállítás személyes hangvételét emelte ki.

Több csoportot is elkísért a kiállításra a Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskolából Bodzsárné Oláh Gabriella, aki osztályfőnökként saját osztályával is felkereste a tárlatot. A pedagógus úgy látta, hogy a kiállítás lehetőséget ad arra, hogy egy másik kor emberének személyes életébe bepillanthassanak a fiatalok.

S mivel az osztályban tanuló lányok egy része a ruhaiparral kapcsolatos szakmákat tanulja, számukra szakmailag is érdekes más korok divatjait megismerni a tárlat képein keresztül.

De a fiúk is tanulhattak a kiállításból – tette hozzá a tanárnő –, hiszen a romantikus udvarlásról is szerezhetnek ismeretet, elgondolhatnak, ők mit is írnának a kiállítás címében is szereplő papírrepülőre, ha randevút szeretnének kérni egy lánytól.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.