Hírek
2014. Május 30. 18:32, péntek |
Helyi
Forrás: Elek András- Emlékpont
Célkeresztben az “ellenforradalmár” múzeumigazgató
Galyasi Miklós emlékest az Emlékpontban.
1974. június 3-án, 40 évvel ezelőtt hunyt el Galyasi Miklós hódmezővásárhelyi költő, művészettörténész, múzeumigazgató. Az 1956-os forradalmat követő megtorlás meghurcoltja emlékére június 3-án, kedden 17 órától rendeznek estet az Emlékpontban.
Galyasi Miklóssal az Emlékpont internetes folyóirata, az Emlékeztető külön számban foglalkozott születésének 110. évfordulóján. Az online lap bevezetője így foglalja össze életútját: 1903-ban született Hódmezővásárhelyen, Reisinger Miklós néven. Szülei pékséget működtettek 1944-ig. Ő műszerész-segédi és sütőmesteri képesítést, valamint jog- és államtudományi diplomát szerzett. Valószínűleg nagybátyja, az ország határain kívül is közismert műgyűjtő és mecénás, Nemes Marcell hatására kezdett már fiatal korában a művészetek iránt érdeklődni. Párizsi tanulmányútjáról hazatérve a hódmezővásárhelyi kulturális-művészeti élet egyik kulcsfigurájává vált. Egyik alapítója a Tornyai Társaságnak, 1946 és 1956 között pedig a helyi múzeum igazgatója volt (mely javaslatára vette föl Tornyai János nevét.) Valóban igazi polihisztor volt, nem csak a képzőművészeti kérdésekhez tudott – érdemben – hozzá szólni, hanem értett a technikához, a biológiához, kiváló fotós is volt – a sort hosszan lehetne sorolni. Az ötvenes években, a Rákosi-diktatúra kellős közepén múzeuma egy valóságos szellemi oázis volt – Bibó Istvánnal szólva a szabadság egy kis köre. Az 1958-as koncepciós perében ezt is bűnéül hozták fel ellene.
Mivel úgynevezett '56-os, „ellenforradalmár" múltú személy volt, évtizedekig nem lehetett még a nevét sem leírni. (Amikor elhunyt, az általa tíz évig vezetett múzeum akkori vezetése még a gyászlobogót sem merte kitenni...) Vincze Gábor, az Emlékpont történészének tavaly megjelent tanulmánya első alkalommal foglalkozik 1958-as perével, közölve a legfontosabb ezzel kapcsolatos iratokat is. Miután Galyasit 1963 áprilisában mentesítették a büntetőítéletéhez fűződő joghátrányok alól (összesen egy év, négy hónap és huszonhárom napot töltött börtönben), nem is gondolta, hogy a kádári állambiztonság „különösen veszélyes" személynek tartván több ügynököt is ráállított. Mészáros Tamás történész a szabadulása utáni állambiztonsági megfigyelésével kapcsolatban tárt fel ügynökjelentéseket az Emlékeztető folyóiratban.
"Hódmezőmagyarország" utolsó polihisztorának tiszteletére rendezett, június 3-án 17 órakor kezdődő esten köszöntőt mond Árva László, az Emlékpont szakmai főtanácsadója. Galyasi Miklós 1956 utáni kálváriájáról Vincze Gábor történész tart előadást; alakját egykori "múzeumi gyerökei", Dr. Balogh Erzsébet orvos, Dr. Nikolin Klára orvos, Szenti Tibor író, néprajzkutató és Dr. Vincze Ferenc orvos, műfordító idézik meg Mészáros Tamás történész vezetésével. A rendezvényen Sári Krisztina és Makainé Vitális Mónika közreműködik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
