Városlista
2025. június 20, péntek - Rafael

Hírek

2014. Október 06. 12:59, hétfő | Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök

Bravúros Kosársuli siker Kecskeméten

Bravúros Kosársuli siker Kecskeméten

Parádés győzelemmel kezdte a 2014-15-ös szezont a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos kosárlabda bajnokságban.

A kék-sárgák rögtön egy rangadót játszottak Kecskeméten. Ennek ellenére már a félidőre eldöntötték a felsőházi rájátszás szempontjából kiemelt jelentőségű mérkőzés sorsát az A csoportos csapat mellett pallérozódó, tehetséges fiatalokból álló Mercedes-Benz Gyár KA ellen.

Rossz előjelekkel indult a találkozó, mivel Vas Péter betegség miatt nem volt száz százalékos, míg Rostás Gábor kézsérüléssel bajlódott, utóbbi pályára sem léphetett a hírös városban. Az ellenfél sorait pedig az gyengítette, hogy az első osztályban rendszeresen számításba vett játékosok közül csak Pongó Martint vetették be. Ennek ellenére egy igen jó erőkből álló fiatal társaság vonult ki az öltözőből.

Az első negyedben mindkét alakulat igen idegesen kezdett. Az ex-kecskeméti Gruda viszont zsinórban hetet szórt, azonban nem örülhetett sokáig mivel a 7. percben (igaz utoljára) már a hazaiaknál volt az előny. A szétszórt játék ellenére már az elején látszott, hogy a Bács-Kiskun megyeiek agresszív, elsősorban betörésekre építő kosárlabdával készültek, ami megnehezíti a Vásárhely dolgát. A második játékrészre minimális vendégelőnnyel fordultak a csapatok(10-13). Ebben a tíz percben tarthatatlanok voltak a vásárhelyiek. Grudához Nyilas csatlakozott, de a pontgyártásba besegített Vejinovics, sőt a csapat új igazolása, Kelemen Balázs is. Ekkor mind támadásban, mind védekezésben szenzációsan teljesítettek Vas Péterék, így a félidő végére már 22-41-et mutatott az eredményjelző.

Nem adták azonban könnyen magukat a kecskeméti fiatalok, akik játékstílust váltottak. Ráadásul úgy tűnt, hogy kissé elfáradt a Kosársuli, ezért a harmadik periódus végére valamelyest faragtak hátrányukból. (42-56) Nyilas és Czibere rutinja segítette át a nehéz pillanatokon dr. Elek András tanítványait. A két kosaras összesen 31 pontot termelt a meccs végére, velük még Gruda tartotta a lépést, aki 15-öt dobott.

A záró játékrészben sem ért véget a hajsza: Nyilas Kováccsal keveredett triplapárbajba, Varga pedig a palánk alatt takarított hatékonyan, 11 pontja mellé 10 lepattanót kapott le mindössze 20 perc alatt. Az összecsapás végén mindkét együttes nagyon kapkodott, de az eredmény nem változott. A Vásárhely magabiztos győzelmet aratott egyik legnagyobb riválisa otthonában.

Mercedes-Benz Gyár KA - Vásárhelyi Kosársuli 64-77 (10-13, 12-28, 20-15, 22-21)
Kecskemét, Meszi István Sportcsarnok, 50 néző.

Vezette: Gál, Rácz, Menyhárt.
Kosársuli: Vejinovics 4, Rostás I. 2, CZIBERE 14/6, VARGA 11, GRUDA 15.
Cserék: NYILAS 17/9, Mócsai 3, Kukla 4, Kelemen 5/3, Vas P.2.
Edző: dr. Elek András, Utasi Gábor és Czuprák László

Dr. Elek András: „Egy nagyon jó csapat ellen idegenben mindössze csak 64 pontot kaptunk. Ez a győzelem mindenképpen nagy lendületet adhat a folytatáshoz. Azt azonban nem értem, hogy a második félidőt miért vesztettük el. Ráadásul úgy tűnt, hogy elfáradtunk”.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.