Hírek
2018. Szeptember 03. 11:52, hétfő |
Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
„Biztonság és bűnmegelőzés” projekt zárórendezvénye Szegeden

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Bűnmegelőzési és Oktatási Szolgáltató Központ Egyesület partnereként vett részt a „Biztonság és bűnmegelőzés” elnevezésű programban.
A projekt zárórendezvényét a Szegedi Vadasparkban tartották.
A pályázat megvalósításában a Bűnmegelőzési és Oktatási Szolgáltató Központ Egyesület partnereként, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya mellett részt vett a Szeged Tankerületi Központ, a Szegedi Vadaspark és Programszervező Közhasznú Non-profit Kft., valamint a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató.
A 2018. augusztus 31-i, sajtótájékoztatóval egybekötött zárórendezvényen a szervezők bemutatatták azon projektelemeket, amelyek megvalósítása során a mai legkorszerűbbnek tartott bűnmegelőzési módszerekkel, jó gyakorlatokkal, képzésekkel és közösségi rendezvények szervezésével erősítették a helyi közösséget és az egymás iránti felelősségvállalást. A megvalósítás során az összefogás erejét használták fel a biztonság megteremtéséhez. A rendezvényen a résztvevők megismerkedhettek valamennyi együttműködő partnerrel és az általuk alkalmazott különleges, hatékony és sikeres bűnmegelőzési módszerekkel.
A biztonságos jövőt olyan felnövekvő generációval lehet megalapozni, amely megfelelő információkkal rendelkezik a világról, és el tudja helyezni benne önmagát. A cél továbbra is, hogy a sikeres bűnmegelőzés érdekében a jogkövető életmódra nevelés, a tartalmas életcélok megtalálása, a hasznos szabadidő-eltöltés, a szabálykövető magatartás kialakulásának elősegítése. Az elrettentés nem megfelelő módszer a bűnmegelőzésben. Ezért szükséges a mintaadás, olyan programok szervezése, melyek közös kulturális, művészeti és sporttevékenységek által a felnőtt társadalom pozitív részvételét erősítik a fiatalok életében, megteremtik a generációk közötti pozitív mintaadás lehetőségét.
Mindezekre figyelemmel a pályázatban a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya olyan elemeket valósított meg, amelyek a jövő nemzedékének biztonságát, az önvédelmi mechanizmusok kialakulását támogatják:
- Folytatódott a Kék tér komplex iskolai program, ami 5 iskola 19 osztályában fejeződött be sikeresen.
- A program további bevezetése érdekében 30 órás – 30 kredit pontot érő pedagógusképzés szakmai anyagát dolgozták ki, illetve bonyolították le.
- A bűnmegelőzési munkatársak különféle szabadidős, sport- és családi bűnmegelőzési rendezvényeket szerveztek.
- Honlap- és új biztonsági társasjáték fejlesztésével, a prevenció területén tevékenykedő rendőrök szakmai képzésével járultak hozzá a projekt sikeréhez.
Ne feledjük, a jövő generációjának biztonsága, a mi felelősségünk is!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.