Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2015. Január 30. 16:26, péntek | Helyi
Forrás: Seres Imre

Baumbachtól Schillerig: németül verseltek a diákok

Baumbachtól Schillerig: németül verseltek a diákok

Idén immár ötödik alkalommal rendezte meg a Németh László Gimnázium, Általános Iskola Német munkaközössége szavalóversenyét január 28-án.

A versenyen közel hetven diák mérette meg magát a kistérség általános iskoláiból és gimnáziumaiból.

Jó látni, milyen sok tanuló nevezett az idei versenyrefogalmazott köszöntőjében Árva László, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola igazgatója. Hozzátette: a németet és franciát oktató nyelvtanároknak ma nem könnyű a helyzetük, mert az angol világnyelvi státusza mellett komoly kihívás hatékonyan motiválni a diákokat, illetve a szülőket másik nyelvek tanulására. Annál is inkább, hiszen a német tanulása nagyfokú rendszerezettséget kíván. „A versmondás az idegen nyelvvel való kapcsolat egy mélyebb formája. Büszke vagyok arra, hogy Hódmezővásárhelyen és környékén ezt ilyen sok diák és kolléga tartja fontosnak” összegzett az igazgató.

Vásárhely mellett Szegedről, Szentesről és Algyőről is érkezett nevezés a versenyre. Így a helyi intézmények – a Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Általános Iskola, a Szent István Általános Iskola, a Bethlen Gábor Református Gimnázium és Kollégium, a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola – mellett Szegedről a Béke Utcai Általános Iskola, a Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és AMI, a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szki., a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, AMI és Kollégium, a Jerney János Általános Iskola, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola; Szentesről a Horváth Mihály Gimnázium; Algyőről pedig a Fehér Ignác Általános Iskola is képviseltette magát. A diákok három kategóriában versenyeztek, külön értékelték az 5-6., 7-8. és 9-12. osztályosokat. A verseny célja sok más mellett, hogy a fiatalabbakban megerősítse a német nyelv, valamint a szépirodalom iránti pozitív attitűdöt, fejlessze az előadói készséget; a nagyobbak körében pedig a minél magasabb szintű versmondás, a szép kiejtés és értelmező hangsúlyozás volt az elvárás. A versennyel párhuzamosan érdeklődő diákoknak és tanároknak Gyáfrás Edit, a szegedi Grimm Kiadó lexikográfiai főszerkesztője tartott előadást az online szótárazásról.

Eredmények:

I. kategória

I. helyezett: Kiss Hanna (Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)

II. helyezett: Rubi Dóra (Németh László Gimnázium, Általános Iskola)

III. helyezett: Angyal Amira (Németh László Gimnázium, Általános Iskola)

IV. helyezett: Darabos Miklós (Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és AMI)

V. helyezett: Kántor Judit (Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola)

II. kategória

I. helyezett: Bura Beatrix (Fehér Ignác Általános Iskola, Algyő)

II. helyezett: Szekeres Laura (Fehér Ignác Általános Iskola, Algyő)

III. helyezett: Szalai Noémi (Németh László Gimnázium, Általános Iskola)

Különdíj (a legszebb kiejtéséért): Nagy Kamilla (SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola, Szeged)

Különdíj (a legkreatívabb előadásmódért): Bíró Ivett (Németh László Gimnázium, Általános Iskola)

III. kategória

I. helyezett: Hudi Dániel (Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szki.)

II. helyezett: Varga Fanni (Németh László Gimnázium, Általános Iskola)

III. helyezett: Potocska Lujza (Horváth Mihály Gimnázium, Szentes)

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.