Hírek
2014. Június 13. 12:03, péntek |
Helyi sport
Forrás: Czuczi Győző
Bajnoki forduló Vásárhelyen

Június 22.-én vasárnap ismét a Rolandringre érkezik a sportág színe-java, jócskán megtűzdelve a mezőny külföldi versenyzőkkel is.
A négyszer kétfutamos versenyszámokban legalább 100 induló nevezésével kalkulál a rendező Center Motorsport Club.
Olyan kiválóságok rajthoz állnak, mint pl. az első számú magyar pilóta Németh Kornél, aki éppen az olaszországi világbajnoki fordulóról érkezik meg Vásárhelyre, vagy Szvoboda Bence, aki legutóbb az Európa Bajnokságon csatázott. A két nagyágyú egymás elleni küzdelme parádésnak ígérkezik a 450-es géposztályban, de Czuni László, Lécz Gergő, Szőke Márk is dobogós helyezésben reménykedhet. Persze szurkolhatunk a vásárhelyi Nagy Alexnek, aki a 250-esek bajnoki címéért hajt, de hatalmas küzdelmet kell vívnia nagy ellenfeleivel, Firtosvári Gáborral, Hugyecz Erikkel. A Senior kategóriában Técsy László győzelmében bízhatunk, aki a legutóbbi fordulón is diadalmaskodni tudott.
A kilátogató szurkolótábor számos újdonságra számíthat a rendezés során, pl. az eddigi időmérő edzések helyett qualifikációs futamokra kerül sor, melynek eredménye dönti el a verseny rajtbesorolásának sorrendjét. De most alkalmazzák először a VB-n szokásos un. holeshot-ot, vagyis az első osztály futamaiban díjazzák a legjobban rajtoló, a célegyenes végére elsőnek érkező versenyzőt.
A mostanában zajló nagyarányú pályafelújítás is nagyban emeli a rendezvény színvonalát, mindenek előtt a korszerű locsoló rendszer, mely 260 vízsugárral egyszerre öntözi az 1700 m. hosszú nyomvonalat, biztosítva a teljes portalanítást. A rendszert szükség szerint a futamok szünetében is beindítják. Épült egy 100 m. hosszú földtöltés a pálya mentén, melyről nagyszerűen belátható az egész terep, de áthelyeztek épületeket, épültek új terepakadályok is.
Szokásosan nagy látványosság lesz a versenyzők depója, amely szabadon látogatható, találkozni lehet a versenyzőkkel, lehet aláírást, posztereket, fotókat begyűjteni. Meg lehet csodálni az új versenygépeket, csapatszállító kamionokat, csapatsátrakat. Az árusok sem maradnak el, ahol spéci sportfelszereléseket, emléktárgyakat lehet vásárolni. Lesz gyermekjátszótér és a nagyon kedvelt büfé is minden jóval várja vendégeit. Sok érdekességet ígér még a verseny főszponzorának, a Husqvarna Maurer márkakereskedésnek árubemutatója is.
A Szegedi úti versenypálya már kora reggeltől várja látogatóit, a szabadedzések 8-tól, a qualifikációs versenyek 11-től, a döntő futamok 13 órakor kezdődnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód
Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt
Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat