Hírek
2018. November 13. 15:09, kedd |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Az Y generáció útjain

Tárlatvezetés a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton
Évről évre egyre jelentősebb a fiatal alkotók jelenléte a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, melyet talán az jelez a leginkább, hogy az idei, hatvanötödik kortárs művészeti seregszemle fődíját a 30. életévét éppen betöltő Ámmer Gergő szobrászművész nyerte el. Képiró Ágnes művészettörténész szombat délelőtti tematikus tárlatvezetésén a Tornyai-plakettes alkotó és kortársai, a 20. század utolsó két évtizedében született fiatal művészek alkotói koncepciójára, látásmódjára fókuszál. Indulás november 17-én 11 órakor az Alföldi Galéria pénztárától.
A Vásárhelyi Őszi Tárlatok életében mindig is jelentős szerepet játszottak a fiatal, de még alkotói pályájuk elején járó, ettől függetlenül jelentős művészi erőt sugárzó alkotók. Elég, ha csak hatvanas évek „nagy” vásárhelyi generációjára gondolunk: Fejér Csaba, Szalay Ferenc vagy Németh József egyaránt harmincas éveinek elején nyerte el a Tornyai-plakettet, de a nyolcvanadik születésnapját idén ünneplő és az idei, 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton kiállító (és díjazott) Hézső Ferenc is mindössze 36 éves volt a fődíj átvételekor. Az elmúlt években Czene Márta, László Dániel, valamint Szabó Ábel és Kondor Attila munkáit díjazta a zsűri a legmagasabb elismeréssel. Érdekességként meg kell említeni, hogy bár az őszi tárlatokon döntően a festészet dominál, mégis a két legfiatalabb Tornyai-plakettes alkotó egy-egy szobrász volt: Lantos Györgyi 1983-ban, valamint 2018-ban Ámmer Gergő egyaránt néhány nappal 30. születésnapját követően vehetett át a fődíjat. (A nemzetközileg is elismert BOLDI is „csupán” harmincegy volt a Tornyai-plakett kézhez vételekor.)
Az idei katalógus előszavában Dr. Miklós Péter is megjegyzi: „A szervező intézmény számára külön öröm, hogy ebben az évben – talán a fiataloknak szóló díjak hatására – szép számmal adott be munkát frissen végzett képzőművész, vagy éppen még tanulmányait folytató művészhallgató. Ez talán azoknak a fiatal – akár már az őszi tárlaton díjat, vagy munkajutalmat nyert – alkotóknak is köszönhető, akik már hallgató koruk óta szerepelnek a kiállítók között, s továbbadják a tárlattal kapcsolatos pozitív élményeiket.” A múzeumigazgató Ámmer Gergő díjazásával kapcsolatban kiemeli, hogy a fiatal művész elismerése nem „elhamarkodott”, arra bizonyság, hogy többszöri kiállítója és díjazottja nemcsak tárlatunknak, de számos más jelentős kortárs képzőművészeti kiállításnak is.
A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton számos Y-generációs képzőművész nyert el kiállítási lehetőséget, közülük Kaliczka Patrícia, Rózsa Luca Sára, Király György, Bíró Botond, Végh Júlia, Németh László, Kotormán Ábel és Gresa Márton díjazásban is részesült. A november 17-én, szombaton 11 órakor kezdődő tárlatvezetésen – részvétel a kiállításra váltott belépőjeggyel lehetséges ‑ az ő munkáikat (is) elemzi és bemutatja Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód
Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt
Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat