Hírek
2018. Augusztus 08. 15:03, szerda |
Helyi
Forrás: Melcher Alexa marketinges munkatárs
Az orgona végtelen határai
Sebestyén Márta és Szamosi Szabolcs “Nyújtsd ki mennyből” című közös előadásukkal várják az érdeklődőket augusztus 13-án a Hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban.
Az ódon falak között felcsendülő dallamok izgalmas zenei élményeket ígérnek.
Az OrgonaPont koncertsorozatban, a könnyű, oldott, és magas színvonalú hangversenyek elsősorban az orgonamuzsikára épülnek. A Filharmónia célja, hogy a kikapcsolódást kereső közönségnek kifinomult és egyben szórakoztató muzsikát kínáljon a forró nyári napokon, a templomok hűvösében.

Augusztus 31-ig az ország 18 városába ér el az orgona által nyújtott különleges hangulat, köztük öt helyszínen találkozik Sebestyén Márta összehasonlíthatatlan énekművészete Szamosi Szabolcs virtuóz, újszerű orgonajátékával.
Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezető igazgatója missziójának érzi azt, hogy minél több emberrel megszeretesse az orgona hangzását.1995-ben álmodta meg az OrgonaPont sorozatot.
Hogy miért hívják az orgonát a hangszerek királynőjének? Erre a kérdésre többféle válasz lehet, például azért, mert ez az egyetlen hangszer, ami egy teljes szimfonikus zenekart tud utánozni. Augusztusban a fenséges és uralkodó hangszer, az önmagában is varázslatos hangulatot teremtő, különleges énekhanggal találkozik. Az OrgonaPont hangversenyein a művészek nem csak a hagyományos úton szólaltatják meg az orgonát, hanem a hangszerpárosítások által egyedi, páratlan hangzást hoznak létre.

Aki szeretne a különleges hangulatú helyszínen, a festett kazetták és ódon falak díszletei között megpihenni, megnyugodni a nyári hőségben, eközben gyönyörű dallamokat hallgatni és fantasztikus élményekkel gazdagodni az jöjjön el az OrgonaPont hangversenyére.
Szamosi Szabolcs és Sebestyén Márta előadásra jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország irodájában (Szeged, Klauzál tér 7.) és a Hódmezővásárhelyi Református Ótemplom Lelkészi Hivatalban (Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 5).
További információ:http://www.filharmonia.hu vagy ahttp://www.orgonapont.hu oldalakon!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
