Hírek
2017. Június 19. 14:21, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Az emlékezés helye és ideje

A Holokauszt vásárhelyi áldozataira emlékeztek
Hetvenhárom éve ezen a napon kezdődött meg a hódmezővásárhelyi zsidóság deportálása – mondta el Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője a vásárhelyi Zsinagógában a vásárhelyi zsidóság elhurcolásának emléknapján, június 16-án összegyűlt emlékezőket köszöntve.
A résztvevők elhelyezték az emlékezés mécseseit és köveit a zsinagóga előterében lévő jelképes sírnál és koszorút helyeztek el a vásárhelyi gettó megvalósítása ellen szavát felemelő Beretzk Pál, Vásárhely egykori polgármester-helyettesének emléktáblájánál is.
1944. június 16-án koncentrálták a város zsidóit a zsinagóga, az egykori zsidó iskola és a hitközségi székház környékére, majd június 17-én indult meg a nyolcszáz ember deportálása először a szegedi téglagyár tranzitgettójába, ahonnan később az auschwitzi és lengyelországi megsemmisítő és haláltáborokba, illetve az ausztriai Strasshofban lévő lágerbe indultak a vagonok. Miklós Péter emlékeztetett: az ausztriai táborba kerültek jelentős része túlélte a Soát, azonban Auschwitzból csak kevesen térhettek haza, a vásárhelyi zsidóságból négyszázan estek áldozatul a holokausztnak.
A vásárhelyi zsidóság fájdalmas emlékéről minden évben megemlékezik a város. Az önkormányzat, a zsidó hitközség és az Emlékpont idei rendezvényének résztvevői előtt Miklós Péter a kulturális antropológia elveit idézve kijelentette: kell, hogy az emlékezésnek helye és ideje legyen.
A hely, a vásárhelyi Zsinagóga, a városban élő zsidók szent helye, ahol a deportálást megelőzően koncentrálták őket, míg az ideje azért pontosan 10 óra 10 perc, mert hetvenhárom éve a zsidók elhurcolásának kezdetén megállították a zsinagóga óráját, amely azóta is ezt az időpontot mutatja.
Az intézményvezető hangsúlyozta: a zsidóságot nem munkatáborokba, hanem az elpusztításukat szolgáló haláltáborokba hurcolták, és az európai zsidóság jelentős része, hatmillió ember a náci haláltáborokban vesztette életét, ezért is kötelességünk a megemlékezés.
A Vásárhelyről elhurcolt zsidó polgárok magyar állampolgárok, vásárhelyi polgárok voltak, akiket egy esztelen történelmi korszakban megkülönböztettek és foglalkozásuk elhagyására, a sárga csillag viselésére köteleztek, majd a szabadságuktól megfosztásig, sőt végül a halálba üldözték őket.
Miklós Péter hangsúlyozta: erre a történelmi traumára emlékeznünk kötelességünk, hogy a múlt ilyen eseményei ne válhassanak sem a jelenünk, sem a jövőnk részévé.
Az eseményen részt vett és koszorúzott Kis Andrea és Vágó János önkormányzati képviselő, valamint hegedűn közreműködött Fülöp Henrietta, a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola művésztanára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.