Hírek
2019. Március 13. 10:55, szerda | Helyi
Az első magyar képviselőnő
Az első magyar parlamenti képviselőnő, a 135 éve született Slachta Margit életútját mutatta be Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze a közgyűjtemény Női sorsok a szocializmusban című sorozatának keddi előadásán.
A lengyel nemesi családból származó Margit, mikor családja az Egyesült Államokba emigrált, itthon maradt, hogy életét a szociális munkának szentelje. Alapító tagja és alelnöke volt a női egyenjogúság mellett is síkra szálló, 1908-ban megalakult Szociális Missziótársulatnak, és ő szerkesztette a társulat Keresztény Nő, majd Magyar Nő címen megjelenő értesítőjét is.
A mindössze harminchat éves Slachta Margit az 1920-as nemzetgyűlési választások pótválasztási fordulójában, öt férfi jelöltet maga mögé utasítva, a szavazatok több mint ötven százalékát megszerezve jutott mandátumhoz. Kétéves parlamenti tevékenysége során kiállt a nők társadalmi és szociális helyzetének javításáért és kezdeményezésére valósult meg az iskolaorvosi hálózat elődjének tekinthető iskolanővéri szolgálat. 1923-ban kivált a Szociális Missziótársulatból és megalapította a Szociális Testvérek Társaságát, amelynek több évtizeden át főnökasszonya volt.
A második világháború idején a társaság rendházaiba a megszállt Lengyelországból érkezett menekülteket fogadtak be, majd később a deportálás elől nyújtottak menedéket zsidó polgároknak, köztük Radnóti Miklós feleségének és a költő Heltai Jenőnek.
A háborút követő években Slachta Margit ismét a parlamentben politizált, a Polgári Demokrata Párt és a Keresztény Női Tábor képviselőjeként szót emelt a német kitelepítés, a magyar-csehszlovák lakosságcsere, az egyházi iskolák államosítása és a hitoktatás fakultatívvá tétele ellen. A kommunista hatalom az 1947-ben bevezetett hároméves tervet kritizáló és az emberi jogok védelmére mondott beszéde miatt kizárta a parlamentből és mentelmi jogától is megfosztotta.
Slachta Margit, miután úgy látta, hogy az általa képviselt keresztény értékek érvényesítésére Magyarországon már nem többé nem lesz lehetősége, 1949-ben elhagyta az országot és élete hátralévő részét a Szociális Testvérek Társasága által alapított rendházai életének szervezésével töltötte - Kanadában, Kaliforniában és Kubában. 1974-ben 90 évesen hunyt el Buffalóban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
