Hírek
2015. December 01. 14:31, kedd |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök
Az Eger ellen javíthatnak Vejinovicsék
Nem indult túl rózsásan a szezon a Vásárhelyi Kosársuli felnőtt csapatának.
A kék-sárgák eddigi hat meccsükből mindössze kétszer hagyták el győztesen a pályát. Szombat este az Eger ellen javíthatnak mutatójukon.
Az idényre igencsak megújult kék-sárgáknak lassan muszáj lesz talpra állniuk, ha el akarják érni a kitűzött célt, a legjobb négy közé jutást. A jelenleg a negyedik helyen tanyázó Tiszaújváros ugyanis éppen fordított mutatóval, 4-2-vel áll az épp felsőházi playoff-ot jelentő negyedik helyen. Ehhez viszont a múlt hetinél összeszedettebb játékot kell mutatniuk a Hódtói Sportcsarnokban.
A mostani ellenfél az EKF-Eger-KOK SE szintén csak kétszer diadalmaskodott a bajnokságban, csak rosszabb gólkülönbségük miatt állnak egy hellyel Vas Péterék mögött a tizedik helyen. A pofozógép MAFC II. mellett a múlt hétvégén éppen a Kosársuli ellen győzelmet arató Miskolc ellen győztek hazai pályán. A többi összecsapáson nyújtott produkciójuk azonban mindenképpen azt mutatja, hogy hazai pályán Varga Dánielék lehetnek nyerők. Legutóbb például a Tiszaújvárostól szenvedtek 35 pontos vereséget az egriek saját csarnokukban.
A Vásárhelyi Kosársuli Eger elleni összecsapása december 5-én szombaton 18 órakor kezdődik a Hódtóiban.
A találkozóra a MMBF Földgáztároló Zrt., az MFB Csoport tagjának jóvoltából ingyenes.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
