Hírek
2016. Április 08. 11:23, péntek |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Az amerikai tiszt, aki koreai katonákat is vezényelt – Milton Diehlt a szeretet vonzza Vásárhelyre

Amerikai és koreai katonákból álló századot irányított az ázsiai országban a koreai háborút követően Milton Diehl a hatvanas évek elején.
Az amerikai hadsereg egykori tisztje rendszeresen jár Hódmezővásárhelyre, hogy az általános és a középiskolákban tanuló diákok segítségére legyen. Csütörtök délelőtt koreai tapasztalatait osztotta meg az Emlékpontban rendezett rendhagyó történelemórán.
Milton Diehl százada már a háborús cselekmények befejeztével kezdte meg munkáját Dél-Koreában, ahol feladatuk az egyik folyó alatti távközlési kábel lefektetése volt. Az amerikai egység részére a koreai kormány katonákat bocsátott, akiknek többsége nemhogy angolul nem tudott, de a civilizáció eszközeinek, mint a fürdőszobának a használatát is meg kellett velük tanítani.
– A koreai katonák igyekeztek elsajátítani az ismereteket – emlékezett vissza Milton Diehl, hozzátéve: katonái a rájuk fordított figyelmet meghálálták. Mint felidézte, a koreai alegységet vezető egyik helyi tiszt nem értett szót embereivel, ezért nem tudták megfelelően teljesíteni a rájuk bízott feladatukat: A századparancsnok végül a tiszt leváltása mellett döntött, s mint elmondta, utána jelentősen javult az egység teljesítménye.
Az ázsiai katonáival való kommunikációjában sokat segített gépkocsivezetője, aki nemcsak tolmácsolt a tisztnek, de jelezte is, ha az egységnél probléma alakult ki. Hiába voltak két nép fiai, és nagyon különböző kultúra volt a két katona mögött, mégis barátság alakult ki közöttük.
Annak idején nemhogy internet és mobiltelefon nem állt a rendelkezésre, de még rendes vezetékes telefonos kapcsolat sem volt kiépítve. Milton Diehl házas emberként vett részt a koreai feladatban, azonban az ott töltött 13 hónap alatt egyszer sem utazhatott haza. Feleségével a levélváltásokon túl magnószalagra mondott üzenetekkel igyekeztek kommunikálni, azonban a két országban használt lejátszók különbsége miatt a módszer nem vált be. A több mint egy év alatt egyszer találkozhattak, Japánban.
Észak-Koreáról Milton Diehl elmondta: bár sosem járt abban az országban, sok katonájának családja élt a kommunista Koreában, ahol a diktatúra eszközét alkalmazták, és a népet nyomorban tartották, hogy a katonai fejlesztéseiket véghez tudják vinni.
Dél-Korea viszont hatalmas gazdasági fejlődésen esett át az elmúlt évtizedek alatt. A ’90-es években visszatért Milton Diehl megtapasztalhatta a jelentős infrastrukturális fejlődést, és az egykor szegény országból a világ 16. leggazdagabb országa lett, a 60-as években fejenként 141 dolláros GDP ma már eléri a 35 ezer dollárt.
Hódmezővásárhelyre egy önkéntes szervezet révén került Milton Diehl, aki megszerette a várost és az itt élőket, s ma már a szervezet nem küld Magyarországra önkénteseket, ő saját költségén visszajár, hogy a vásárhelyi iskolákban segítse a diákokat az angol nyelv jobb elsajátításában, de nagyon sok barátja van a városban, sőt, már a barátok családtagként tekintenek rá. Annyi szeretetet kapok itt Vásárhelyen, ami újra és újra visszahoz a városba – mondta Milton Diehl, aki most 21. alkalommal jött el vissza floridai otthonából, de megígérte: meg fogja váltani a következő repülőjegyét is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.