Hírek
2021. Április 16. 12:12, péntek | Helyi
Augusztus végéig lesz látogatható a hatvanhetedik kiállítás
A Tornyai János Múzeum tájékoztatja a művészetkedvelő közönséget, hogy a járványügyi korlátozások feloldását követően 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat 2021. augusztus 29 -ig lesz látogatható az Alföldi Galériában.
Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállításán 215 alkotás nyújt átfogó képet korunk hazai képzőművészetéről.

A hatvanhetedik tárlat már 2020 november végére elkészült és azóta készen áll a látogatók fogadására, azonban a mindennapi életet és a muzeális intézmények nyitvatartását korlátozó intézkedések miatt ezidáig nem tekinthették meg sem a kiállító alkotók, sem a művészetkedvelő közönség, ezért került meghosszabbításra a nyár végéig.

A szervezők egyben kénytelenek voltak azt a kényszerű döntést is meghozni, hogy a bizonytalan helyzet és a korlátozások elhúzódása miatt az idén, 2021-ben nem rendezik meg a Vásárhelyi Őszi Tárlatot. A Tornyai János Múzeum munkatársai bíznak abban, hogy az elkövetkező esztendőben újult erővel, a megszokott rend szerint lesz mód és lehetőség a hatvannyolcadik tárlat megvalósítására.
A jelenlegi kiállítást azonban az idén, amint lehetőség nyílik rá, mindenképpen megnyitják és látogathatóvá teszik a szervezők, így 2021-ben sem marad „Vásárhelyi Őszi Tárlat nélkül” a hazai képzőművész-társadalom és a művészetkedvelők közössége.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
