Hírek
2018. Március 27. 16:07, kedd |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
ÁPRILIS ELSEJÉN ÚJRA MEGNYITJA KAPUIT A VASÚTTÖRTÉNETI PARK
HÚSVÉTI NYUSZIKERESÉSSEL INDUL AZ IDEI SZEZON, 2-ÁN, HÉTFŐN
Idén április 1-jétől egészen október végéig várja a látogatókat Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park! A szezon április 2-án, hétfőn a húsvéti tojásvadászok kedvenc eseményével, a Húsvéti Nyuszikereséssel indul, ahol a számtalan kézműves- és hagyományőrző program mellett koncert és bábelőadás várja a családokat.

Lehetőség lesz tojást festeni, nemezelni, gyertyát önteni, vagy megfonni a húsvéti kosarat is, amibe később a sok-sok csoki vagy festett tojás kerülhet. A kicsiket állatsimogatóval is várják, ahol megismerhetik a háztáji kis- és nagyállatokat, sőt a bátrabbak meg is simogathatják őket. A kézműves programok és arcfestés mellett a szervezők Húsvéti Nyuszikereső játékkal várják a gyerekeket: részt vehet az ajándéksorsoláson az, aki az összes eldugott tapsifüles rejtekhelyét felleli, és begyűjti az összes pecsétet is.
A húsvéti ünnepséget gyerekekből álló fúvószenekar nyitja meg, a nap végéig kitartó jó hangulatról pedig a Katáng zenekar 12:30-kor kezdődő fellépése, illetve az Ákom-Bákom bábszínház 15:30-as előadása, hagyományőrző néptáncbemutató és egy bűvészshow gondoskodik. Természetesen lehetőség lesz kipróbálni a mindig népszerű hajtányozást, a kerti vasutazást, a lóvasutat és a sínautót is, vagy akár egy nagy mozdonyon is lehet utazni.
A rendezvény 10:00 és 18:00 között várja a látogatókat.
HÚSVÉTI NYUSZIKERESÉSSEL NYITJA MEG A 2018-AS SZEZONT A VASÚTTÖRTÉNETI PARK!
(A VASÚTTÖRTÉNETI PARK A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
